Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Graboplast VSE: Csúcs volt ez az év (is)

A győri Graboplast VSE idén is a legeredményesebb szakosztály a sportágban. Jövőre is szeretnék megőrizni vezető helyüket.
„Mostanában mindig olyan évet zárunk, amiről azt gondoljuk, hogy ezt már nem lehet felülmúlni a győri kajak-kenu történetében, aztán a következő esztendő szerencsére mindig ránk cáfol – kezdi Kadler Gusztáv szakosztályvezető. – Így volt ez idén is, és ezt nem csak az olimpiai sikerek mondatják velem."

Soha nem volt még ennyi felnőtt győri versenyző az Európa-bajnokságokon, mint 2012-ben – idén világbajnokságot nem rendeztek –, ugyanez igaz az U23-as és az ifjúsági korosztályokra is.

Idén Fazekas-Zur Krisztina olimpiai aranyérme jelentette a habot a győri klub tortáján.
Idén Fazekas-Zur Krisztina olimpiai aranyérme jelentette a habot a győri klub tortáján.


„Még sorolhatom a legeket – folytatja Kadler Gusztáv. – Soha ennyi érmet nem szereztünk világversenyen, és ennél több versenyzőnk nem is indult soha. Minden várakozáson felül szerepeltünk, ennélfogva szinte természetes, hogy a sportágunkban itthon megnyertük a szakosztályok közötti pontversenyt. Minden kategóriában az élen végeztünk, kivételt képez a gyermekek szintje, de ott szerintünk nem is az eredményesség az elsődleges."

Külön is érdemes megemlíteni, hogy a londoni olimpián Fazekas-Zur Krisztina révén egy arany-, Kammerer Zoltán révén pedig egy ezüstérmet szerzett csapathajóban a Graboplast VSE. Csay Renáta a maratoni távon a tizedik világbajnoki címét is begyűjtötte. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Farkasdi Ramóna, Czéllai-Vörös Zsófia és Bordács Blanka is.

„A jó eredményeknek is köszönhetően Győrött nagyon népszerű a kajak-kenu. Rengetegen jelentkeznek hozzánk, időnként már gondot okoz az öltözők szűkössége, illetve a hiányos hajópark is. Reményeim szerint jövőre még erősebbek leszünk, ugyanis visszatért Győrbe a kiváló kenus, Varga Dávid. Nagy előrelépést nem tervezünk, hiszen erről a szintről már nehéz fejlődni, de szeretnénk megőrizni vezető helyünket a szakosztályok között" – említi végül a Graboplast VSE szakosztályvezetője, Kadler Gusztáv.
A győri kajak-kenu jó másfél év múlva, 2014-ben fennállásának 50 éves jubileumát ünnepli. A Graboplast VSE már megkezdte a felkészülést az évfordulóra, bíznak benne, hogy az eredmények is méltók lesznek majd az ünnepi esztendőhöz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniqa-Euroleasing Sopron: Ezúttal nem lehet hibázni

Szerdán 18 órakor a román Targovistét fogadja a női Euroligában az Uniqa-Euroleasing Sopron (tv:… Tovább olvasom