Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Gólvágó Nyerges Csornán

A Csorna Körmend elleni idegenbeli sikeréből Nyerges László két góllal és két gólpasszal vette ki a részét.
Nyerges László volt az egyik hőse a hétvégi Körmend–Csorna (2–5) mérkőzésnek az NB III Bakony-csoportjában. Remek teljesítményére két góllal tette fel a koronát. A csatár 2004-ben igazolt Csornára, majd tavasszal tett egy féléves kitérőt Szanyba, nyáron került vissza a jelenlegi csapatához.

– Mivel kevesebb a csatárunk, én is a támadósorba kerültem, s nagyon jól érzem itt magam – mondja a csatár. – Nyáron jól sikerült a felkészülésünk, eredményesek voltak az edzőmérkőzések, és elkaptuk azt a bizonyos fonalat az első két bajnoki találkozón. Remélem, a továbbiakban is csatárposzton számít rám az edzőm, s újabb lehetőségeim lesznek a gólszerzésre.

A veszkényi Nyerges családban fontos szerepet játszik a labdarúgás, így a szülőknek is megvan a rendszeres hétvégi programjuk: a meccsre járás.

Nyerges László
Nyerges László


– Úgy tűnik, hogy Csornán megtalálták Laci igazi posztját, ahol ismét rátalált a góllövésre is – vélekedik Nyerges Ottó, az édesapa, aki büszke mindkét futballista fiára. Az idősebb, Árpád most Vitnyéden szerepel, de előtte a két testvér együtt játszott Szanyban és Csornán is.
Varga Péter, a Csorna edzője szerint nagyon sok gólhelyzetet alakítottak ki a Körmend ellen, s bár jó teljesítmény az öt rúgott gól, ennek ellenére jobban oda kell figyelni a helyzetkihasználásra.
– A két mérkőzésen szerzett hat pont és a nyolc rúgott gól növeli az önbizalmat, de tudjuk, hogy lesznek még sokkal nehezebb mérkőzéseink is, amelyeken számítunk Nyerges László gólerős játékára is – értékelte az edző.

Olvasóink írták

  • 1. sivatag66 2011. szeptember 07. 02:13
    „Nem akarom leszólni a teljesítményét,de van egy játékos (igaz megye III-ban) ,aki 4 (négy) meccs alatt 10 (tíz) gólt szerzett !!!
    1.meccs : 3
    2.meccs : 2
    3.meccs : 1
    4.meccs : 4 !!!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rali: kettős orosz siker Győrben

Győr adott otthont a Hungarian Baja Tereprali Világkupa-futamnak. Tovább olvasom