Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Gólrekorder csapat

Labdarúgás - Magabiztosan vezeti csoportját az EMT-Táp együttese, emellett a megyei csapatok közül a legtöbb rúgott gólnál jár a bajnokság kétharmadánál.
A megyei II. osztály FIAT Riegler Győri csoportjának listavezetője, az EMT-Táp folytatja jó sorozatát. A tavaszi szezont ugyan váratlan vereséggel kezdte a csapat, de utána zsinórban három győzelmet ért el, köztük egy 9–0-ás sikert.

A tápiak tizenhat győzelem mellett mindössze kétszer játszottak döntetlent, és csupán egy alkalommal, a már említett tavaszi nyitányon szenvedtek vereséget. Az egyetlen csapat, amelyik le tudta győzni az éllovast, a második helyezett Győrszentiván volt. A tápiak amellett, hogy kilencpontos előnnyel vezetnek a bajnokságban, a megyei labdarúgás leghatékonyabb támadóalakulatával rendelkeznek, nyolcvankét találatuknál semelyik csapat sem tudott többet szerezni. A góllövésben leginkább Dróth Zoltán, Szilágyi András és Tóth Tamás jeleskedik, hárman összesen negyvenhét alkalommal zörgették meg az ellenfelek hálóját.

Fotók a szerdai Táp - MTE 1904 mérkőzésről. Fotók: AK

Horváth László, az EMT-Táp elnöke elmondta, a falu büszke a jól szereplő csapatra.

„Erre a szezonra összeállt a társaság, a mag együtt maradt, és két-három igazolással erősítettünk is nyáron. A klubnál jó szakmai munka folyik egy remek edző irányításával, elégedettek vagyunk Kulcsár Zsolttal, aki képes kihozni a maximumot a csapatból. Sok győzni akaró játékosunk van, akik betartják az edzői utasításokat, és támadó szellemben futballoznak. A keretben többségben vannak a fiatalok, de mellettük azért megtalálható néhány rutinos játékos is. Úgy gondolom, a lendület és a tapasztalat jó arányban van a csapatban."

A tápiak játéka iránt nagy az érdeklődés, és a szurkolók között állandó téma az esetleges bajnoki cím és a feljutás. Az elnök szerint korai erről beszélni, hiszen messze még a szezon vége.

„Először meg kell nyerni a bajnokságot, utána tárgyalhatunk a folytatásról. Ha a lehetőségek adottak, természetesen örömmel vállalnánk a szereplést a magasabb osztályban."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Priskin válthat

Labdarúgás - Angol lapértesülések szerint Priskin Tamás, a Watford támadója több élvonalbeli angol… Tovább olvasom