Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Gólképes volt a győri védelem

A védelem gólképességének köszönhetően kapott ki Újpesten a Győri ETO FC. Pozitívum, hogy a fiatal Priskin Tamás ismét eredményes volt. Három találkozón van túl az Arany Ászok Liga tavaszi szezonjában a Győri ETO FC labdarúgócsapata.

Az ETO csapata Zalaegerszeg után Újpesten is megadta magát.
Hazai környezetben az együttes legyőzte a Matáv Sopront, viszont idegenben kétszer is alulmaradt ellenfelével szemben. Szerdán a pontszerzés reményében utazott Újpestre a zöld-fehér legénység, azonban Makra Zsolt kiállítása után valószínű, nem volt olyan győri szimpatizáns, aki fogadni mert volna a vendégek pontszerzésére.

Bátortalanul kezdett az ETO, nem tudott mit kezdeni az Újpest agresszív játékával, hiába „lépett vissza", egy sorral hátrébb a rutinos csapatkapitány, Böjte Attila, a győri hátvédsor így is gólképesnek bizonyult. Érdekesség, hogy a három eddigi mérkőzés során mindig ítéltek a játékvezetők büntetőt az ETO ellen.

A lelátón ott volt Nagy Tamás, a pécsiek vezetőedzője. A zöld-fehérek játékát nem kívánta kommentálni, de azt elmondta a Kisalföldnek: szombaton az ETO ellen nem „bunkerfocit" játszanak, nyílt támadójátékkal szeretnének pontokkal távozni a győri stadionból.
A második játékrész kiegyenlített játéka mellett pozitívumként talán a fiatal Priskin Tamás szereplését lehetne kiemelni.

– Bíztam, benne, hogy pályára léphetek, bár igazából jobb lett volna, ha akkor állok be, amikor vezet a csapatunk – kezdte Priskin Tamás. – Persze így is örülök, hogy ismét gólt szereztem. Ha a hosszabbításban nem kapjuk azt az elkerülhető gólt, akkor jobb szájízzel távoztunk volna Újpestről.

Tavaly a legjobban fejlődő utánpótlás-játékosnak választották a szlovák származású labdarúgót, azóta nagyot fordult vele a világ, lassan helyet követel magának a felnőttcsapat kezdő tizenegyében.

– Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan a nagycsapat közelébe kerülök. Persze tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm. Egyébként az egész félidő alatt „faragtak" a hazaiak. Szándékosan próbáltak megfélemlíteni, sokat szabálytalankodtak velem, volt úgy, hogy készakarva léptek a kezemre. Azt hiszem, többet nem szabad foglalkoznunk ezzel a mérkőzéssel, inkább az előttünk álló, Pécs elleni találkozóra kell összpontosítanunk. Remélem, a kezdőben számít rám szombaton Reszeli Soós István szakmai igazgató.

A támadóra egyébként felfigyeltek északi szomszédaink is, és mivel nem magyar állampolgár, szeretnék, ha a szlovák korosztályos válogatott tagja lenne.

– Erre nem hiszem, hogy sor kerülhet – folytatta Priskin Tamás –, ugyanis folyamatban van a magyar állampolgársági kérelmem elbírálása. Szeretnék hamarosan valamelyik magyar válogatottban szerepelni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyóban az Orsi

Ma 18 órakor Pécsett vendégszerepel az Euroleasing-Orsi. A tét a Magyar Kupa elődöntőjébe jutás. Tovább olvasom