Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Gera Zoltán gólpasszal tért vissza a Newcastle ellen

Gera Zoltán ugyan gólpasszt jegyzett és az első 30 percben remekül mozgott a Newcastle elleni, hétfő esti tartalékmérkőzésen, mégsem volt felhőtlenül boldog a meccs végén. A válogatott középpályás az előzetes tervek szerint végig pályán lett volna, de 65 percnyi játék után maga kérte a cserét.
"Szerettem volna végig játszani, de ez most még nem ment. Ezúttal sokkal nagyobb volt az iram, mint egy hete a Bolton ellen, és egyelőre ennél többre nem voltam képes. Szeretném, ha gyorsabban menne a felzárkózás, és ha egyik pillanatról a másikra a régi lennék, de sajnos ez nem ilyen egyszerű."

"Az első fél órában jól éreztem magam nagyon a pályán, gólpasszt is adtam, és volt egy helyzetem is, de összességében még nem az igazi a dolog. Most is csak azt tudom mondani, mint egy hete, azaz edzek tovább rendületlenül, és bízom abban, hogy mielőbb ott lehetek a többiek között a Premier League-meccseken is, de a visszatérésem időpontját illetően nem nagyon jósolgatnék."

"A világ talán legerősebb bajnokságában kellene helytállnom egy végveszélyben lévő csapatban, amely semmilyen kockázatot nem vállalhat. Mindezekből adódóan egészen biztos, hogy csak akkor vállalom a játékot, ha maximálisan biztos leszek abban, hogy segíteni tudom a West Bromot."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt a főtitkár

Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. Tovább olvasom