Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Garantált a telt ház a női kosár-döntő következő meccsén

Kosárlabda - Nem közvetíti a televízió a soproni kosaras lányok Pécs elleni bajnoki döntőjét, így garantált a telt ház az MKB-arénában.
Óriási az érdeklődés az MKB-Euroleasing Sopron–MiZo Pécs 2010 női kosárlabda-bajnoki döntő holnapi negyedik mérkőzése iránt. Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, a klubban egyfolytában „égnek" a telefonvonalak.

A szerdán 18 órakor az MKB-arénában kezdődő mérkőzésre elővételben nincs jegyárusítás, a kapukat, a pénztárakat 16 órakor nyitják meg. A bérletesek helyeit 17.45 óráig tartják fent, utána feltöltik a helyeket, sőt, ezúttal a lépcsőkre is engednek szurkolókat ülni, hogy minél többen láthassák az összecsapást, ám a csarnok korlátozott befogadóképessége miatt az sem kizárt: lesznek, akik kint rekednek.

A vendégszektor álló lesz, 200 pécsi szurkoló befogadására képes, a mérkőzésre a szövetségi, játékvezetői belépők nem érvényesek. A teljes árú jegyek 1600, a kedvezményesek pedig 1000 forintba kerülnek.

Mivel a mérkőzésen nem lesz televíziós közvetítés, garantáltan telt ház várja majd a csapatokat. A soproni klub vezetői kérik a szurkolókat, a kezdés előtti nagy tumultus elkerülése végett próbáljanak minél előbb megérkezni a mérkőzés helyszínére.

Olvasóink írták

  • 4. pisti50 2008. május 27. 18:26
    „Sopronba ilyen még nem volt.amiota élek.
    Egy héten belül 2 bajnoki cim.
    Hozzá teszem nem vagyok MTK drrukker:
    HAAAJ RÁÁÁÁ SOPRON MINDENT BELE.”
  • 3. FJózsi 2008. május 27. 17:19
    „Remélem ,nemcsak az anyagi megfontolás játszik szerepet abban, hogy hazai környezetben kell bajnokká válnotok! Hajrá Sopron ! Sok sikert lányok!”
  • 2. Jockey 2008. május 27. 16:14
    „Annyira felháborodtam, hogy majdnem elfelejtettem: Hajrá csajok, meglesz a bajnoki cím!”
  • 1. Jockey 2008. május 27. 16:13
    „A közszolgálati TV műsorát és a Sporttévé állandó ismételgetéseit elnézve, számomra érthetetlen, miért nem fért bele sehová egy ilyen mérkőzés közvetítése. Meg persze a döntő összes mérkőzéséé. A kereskedelmi TV-ket nem hibáztatom, ők az ország lakosságának 80%-át szolgálják ki a Győzikével és társaival, ott ilyen közvetítésnek nincs helye.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemrég elájult, most a lábát törte az MTE kapusa

Labdarúgás - Szerencsétlen idényen van túl Antal László, az NB II-es MTE 1904 kapusa. Nemrég… Tovább olvasom