Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Garami: Továbbjutást érdemeltünk volna

A két mérkőzés alapján továbbjutást érdemeltünk volna, s nagyon csalódott vagyok, hogy ez nem sikerült – nyilatkozta Garami József, a Ferencváros vezetőedzője.
A csapat a 2. forduló visszavágóján 2-0-ás vereséget szenvedett a VfB Stuttgart otthonában, s ezzel – utolsó magyar együttesként – elbúcsúzott az UEFA Kupától. 

– Sajnos döntőnek bizonyult, hogy egyik meccsen sem tudtuk kihasználni helyzeteinket – folytatta a szakember. – A németek vezető gólja a mi szempontunkból balszerencsés körülmények között született, s éppen akkor esett, amikor úgy éreztem, hogy fölénybe kerültünk. Ezután már tudtam, hogy nem leszünk képesek kiegyenlíteni.

Hozzátette: sajnálja, hogy az együttest Németországba elkísérő szurkolóknak is csalódniuk kellett. 

– Riválisunk jelenleg a Bundesliga élmezőnyében tanyázik, így nem tartom katasztrófának, hogy szoros küzdelemben alulmaradtunk. Remélem a játékosoknak sikerül egy-két nap alatt feldolgozniuk a kudarcot, s továbbléphetünk.

A Stuttgart ezzel bejutott a sorozat legjobb 32 csapata közé, a 3. forduló sorsolását pénteken tartják Genfben.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A végzett munka gyümölcse

Újabb bravúrt hajtott végre a Győri Tento-ETO, hiszen a férfi kézilabda-bajnokság hétvégi… Tovább olvasom