Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Gáláztak a tornászok

Számos egykori legendás tornászbajnok részvételével rendeztek hétvégén old boy, old girls és old ritmikus gimnasztika gálát.

Tizenegy év után tért vissza a program a győrújbaráti csarnokba.
Kézen álló versennyel melegítettek be a résztvevők a múlt szombati győrújbaráti tornászgálára, ahol számos olimpiai, világ- és Európa-bajnok tette tiszteletét. Négy korcsoportban közel száz egykori remek tornász állt a szerekhez. Közöttük volt az olimpiai bronz-, világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Guczoghy György, aki versenyzőként is a szerekhez lépett. Érdeklődésünkre elmondta, természetesen hobbiszinten még mindig sportol, de inkább adottság, hogy szinte semmit sem változott.

– Sajnos nem túl szerencsés ezeknek az old versenyeknek az időpontjuk, talán ezért is egyre kevesebb az induló a gálákon. Egyébként remek hangulat jellemzi ezeket az összejövetelek, ez alól a győr-
újbaráti sem kivétel. Általában minden évben ott vagyok a rendezvényen, jó újra találkozni, együtt tornászni az egykori társakkal.

Nos, nemcsak jó, de eredményes is volt az egykori kiválóság szereplése, aki végül egyéniben a harmadik helyen végzett. Guczoghy korlátgyakorlatát egyébként  tízesre értékelte a zsűri. Rajta kívül még ketten – Boda László és Redács Péter – ért el hasonló sikert.
A civilben állatorvos Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok nem győzte osztogatni az aláírásokat, amikor megjelent a csarnokban.
– Ennyire azért nem jellemző, hogy megismernek az emberek. Persze ez valahol természetes, az újabbaknak már egy másik generáció a példaképe. Örülök, hogy a sportág nehéz helyzete ellenére ilyen rendezvények népszerűsítik a tornát, a gimnasztikát.
Nem hiányozhatott a gáláról Borkai Zsolt olimpiai, világ- és
Európa-bajnok tornász sem.

– Szerencsére sokan kilátogattak ide, s remélem, nem haragszanak meg, de ez a verseny, ez az összejövetel elsősorban rólunk szól. Nagyon jó újra találkozni, beszélgetni a régi társakkal. Hogy miért nem versenyzem? Bevallom, nekem ez már nem esne jól, így nem erőltetem a szereplést.

Eredmények

Férfiak, a korcsoportok győztesei: Gyulai Gergely, Boda László, Molnár Gábor, Rusznák Tibor.
Nők: Krecsmarik Nóra, Suha Mónika, Garai Gabriella, Toronyi Judit.
Csapat, férfiak: Víghek, Bajnokcsapat, Sujbert Cirkusz.
Nők: Kalocsa, Pécsi Délibábok, Debreceni Öregek.
Ritmikus gimnasztika, csapat: Barcikai Hat-Tyúk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiskunhalas Graboplast-ETO 18-32

4 - 2-esvédekezéssel kezdett a vendégcsapat, de tíz percig tartani tudta magát a hazai együttes. Tovább olvasom