Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Futsal NBI: egy győzelemre van az aranyéremtől az ETO

A döntő második meccsét is megnyerte a Duna Takarék ETO.

MVFC Berettyóújfalu - Duna Takarék ETO 3-4
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok, NB I-es döntő, 2. mérkőzés.
V.: Iványi, Viczián, Medovarszki.

MVFC: Tihanyi - Nagy T., Trencsényi, Lovas, Nagy I. Cs.: Safar, Michelzinho, Victor, Leo Mendes, Fekete V., Nyéki, Pallai.
Edző: Szitkó Róbert.

ETO: Balázs - Gyurcsányi, Madarász, Lódi, Tóth Sz., Cs.: Matkovics, Dróth, Harnisch, Al-Ioani, Neris, Peczár, Gölesz.
Szakmai igazgató: Kozma Mihály.

Gsz.: Safar (6.), Michelzinho (14.), Balázs (32., öngól), ill, Lódi (17.), Tóth Sz. (20.)., Madarász (22.), Neris (27.)

Remekül kezdte a találkozót az első döntőn 4–2-re didalmaskodó győri együttes, több lehetőség is adódott a hazai kapu előtt. Ezek azonban sorra kimaradtak, míg a másik oldalon a hazaiak gyakorlatilag az első helyzetükből gólt szereztek. Sőt, a 14. percben még növelte is előnyét az MVFC, ám három perc múlva szépített az ETO. A játékrész utolsó percében pedig ki is egyenlített a zöld-fehér csapat.

Szünet után csupán két percet kellett várni az újabb győri találatra, amivel  fordított az ETO. A 27. percben pedig egy remek kényszerítő után máris két gólra nőtt a trónkövetelő győriek előnye. A hajrában vészkapusra váltott a hazai csapat, izgalmas, fordulatos lett a mérkőzés, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. Egyet ezek közül ugyan kihasznált az MVFC, az ETO újabb sikerét azonban már nem tudta megakadályozni a tavalyi bajnok.

A három győzelemig tartó döntő állása 2–0 az ETO javára. A következő összecsapás jövő hétőn este hét órakor a győri Magvassy-csarnokban lesz.

Kozma Mihály: – Megint egy rendkívül nehéz mérkőzésen sikerült diadalmaskodnunk. Kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenünk és ez olyan tartást adott a csapatnak, melytől elhittük, hogy megnyerhetjük ezt a találkozót is. A lélektani előny nálunk maradt, szeretnénk jövő hétfőn Győrben bajnokok lenni.

Horváth Cs. Attila, a Duna Takarék ETO társadalmi elnöke: - Fantasztikus, izgalmas mérkőzést vívott egymással a két csapat. A találkozó remek propagandája volt a futsalnak. Határtalan lelkesedéssel, óriási győzelmet arattunk.

A meccs online közveítése:

MVFC Berettyóújfalu - Duna Takarék ETO 3-4
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok, NB I-es döntő, 2. mérkőzés.
V.: Iványi, Viczián, Medovarszki.

MVFC: Tihanyi - Nagy T., Trencsényi, Lovas, Nagy I. Cs.: Safar, Michelzinho, Victor, Leo Mendes, Fekete V., Nyéki, Pallai.
Edző: Szitkó Róbert.

ETO: Balázs - Gyurcsányi, Madarász, Lódi, Tóth Sz., Cs.: Matkovics, Dróth, Harnisch, Al-Ioani, Neris, Peczár, Gölesz.
Szakmai igazgató: Kozma Mihály.

Gsz.: Safar (6.), Michelzinho (14.), Balázs (32., öngól), ill, Lódi (17.), Tóth Sz. (20.)., Madarász (22.), Neris (27.)

A kezdőrúgást Fekete László, az erősemberek versenyek korábbi résztvevője végezte el.

Elkezdődött a mérkőzés.
2. p: Madarász lódult meg a bal oldalon, de kapu mellé lőtt.
2. p: Újabb győri helyzet: Lódi kétszer is próbálkozhatott, de lövései elakadtak.
3. p: Gyurcsányi játszott Madarász elé, de újból mellé ment a lövés.
3. p: Remek győri akció végén, Trencsényi a kapu torkából vágta ki a labdát. Sokkal aktívabban kezd az ETO.
4. p: Az eddigi legnagyobb helyzet: nagyszerű labdaszerzés után Lódi centikkel gurított kapu mellé.
5. p: Ígéretes győri akció végén Al-Ioani passzolt Peczár elé, de megelőzték a győri játékost. Ezután Victor leántotta Dróthot, a kaputól 10 m-re. A szabadrúgást Madarász gurította le Dróthnak, aki csúnyán fölé lőtt.
6. p: Megszerezte a vezetést az MVFC. Victor beadása után Safar lőtt a bal felső sarokba. 1-0.
7. p: A helyzetbe kerülő Madarász előtt ketten zártak össze a berettyói hatoson belül, a játékvezetők azonban nem láttak szabálytalanságot.
10. p: Safar szabadrúgása pattant ki Balázsról Victor elé, aki azonban hosszan szöktette magát.
10. p: Michelzinho fejelhetet közelről kapura, Balázsnak bravúrra volt szüksége a hárításhoz.
11. p: Elcsúszott egy győri játékos, így meglódulhatott a Berettyó, Safar bal oldali lövését Balázsnak kellett védenie.
12. p: Neris iramodott meg, Lódi elé játszott, aki centikkel emelt a bal kapufa mellé.
12. Madarász és Neris játszott össze, utóbbi lőtt 9 m-ről alig mellé. Rögtön ezután a másik oldalon a Balázsról kippatanó labdát Nagy I. lőtte mellé.
14. p: Egy oldalberúgás után Michelzinho sarokkal továbbította a labdát a győri kapuba. 2-0.
17. p: Végre győri gól! Gyurcsányi beadását Lódi 5 m-ről értékesítette. 2-1.
18. Madarász kapott sárga lapot.
20. p: Kiegyenlített az ETO! Neris lövésébe Tóth Szabolcs tette bele a lábát, s a labda a berettyói kapuban kötött ki. 2-2.
Vége az első félidőnek.
22. p: Al-Ioani jobb oldali beadása után Madarász közelről a léc alá vágta a labdát. 2-3. Vezet az ETO!
24. p: Neris szabadrúgása kerülte el a hazai kaput.
27. p: Neris és Dróth kényszerítőzött, végül Neris az üres kapuba helyezett. 2-4.
32. p: Kimaradt győri lehetőségek után szépített az MVFC. Egy ártalmatlan szituáció végén, Victor lövése után Balázsról pattant be a labda győri kapuba. 3-4.
32. p: Vészkapussal játszik a Berettyó.
38. p: Nincs már két perc sem hátra, egy góllal még mindig az ETO vezet.
Öt másodperccel a vége előtt Lódi még elhibázott egy kisbüntetőt, de aztán vége a mérkőzésnek, 4-3-ra győzött az ETO!!!

Korábban:

Az NB I-es futsalbajnokság döntőjének második mérkőzésén Berettyóújfaluban lép csütörtök este pályára a győri Duna Takarék ETO. Ha győznek Balázsék, jövő héten Győrben lehet bajnok az együttes.

Látványos, izgalmas mérkőzésen diadalmaskodott hétfőn az élvonalbeli futsalbajnokság döntőjének első összecsapásán a győri Duna Takarék ETO. Gyurcsányiék a tavalyi bajnok Berettyóújfalut győzték le végül magabiztosan 4–2-re, így 1–0-ra vezetnek a három győztes mérkőzésig tartó párviadalban.

A finálé első győri összecsapására több mint ezren látogattak ki a győri Magvassy-csarnokba, sokan érkeztek Berettyóújfaluról is. Remek hangulatban kezdődött a találkozó, amelynek első félidejében – a sok labdát elvesztő győrieknek köszönhetően – még egyenrangú partner volt az MVFC.

Az első húsz percben mindkét kapu előtt több gólszerzési lehetőség is adódott, ám a kapusok nagyszerű napot fogtak ki. Győri oldalon Balázs Zoltán ezúttal is hozta világválogatott formáját, csak büntetőből lehetett neki gólt lőni.

„Még nem volt időnk visszanézni és elemezni a mérkőzést, de úgy érzem, kiegyenlített játékot hozott az első félidő. Sok helyzet akadt itt is, ott is. Volt jó pár védésem, s a szerencsével sem álltunk hadilábon, ha jól emlékszem, kétszer a kapufa is segített" – értékelt a győriek a hálóőre, aki csaknem kivédte Nagy István remekül helyezett büntetőjét.
„Kétszer már ugyanarra az oldalra, csak laposan lőtt nekem büntetőt a berettyói játékos, most a felső sarkot választotta. Éreztem, hogy oda rúgja, de már csak beleérni tudtam a labdába. Szünet után aztán már sokkal jobban koncentráltunk, s nem volt kérdéses, hogy megnyerjük a találkozót."

Sok idő nem maradt a pihenésre, ma újból összecsap egymással a két csapat. Ezúttal azonban Berettyóújfalun lesz a találkozó.
„A lélektani előny nálunk van, mi várhatjuk magabiztosabban a második mérkőzést. Nyugodtabban játszhatunk, nem minket sürget az idő, ellenfelünk van győzelmi kényszer. Ebből adódóan ez egy más mérkőzés lesz, mint a győri volt, legalábbis én erre számítok. Cél, hogy idegenben is győztesen hagyjuk el a játékteret, nagyon szeretnénk, ha már a jövő héten hétfőn Győrben a bajnoki aranyéremért léphetnénk pályára" – tette hozzá a remek kapus.

Az Alföld Televízió internetes honlapja (www.alfoldtv.hu) Berettyóújfaluból élőben közvetíti a párharc 19.30 órakor kezdődő második összecsapását.
Még hétfőn a Cső-Montage 7–1-re nyert Budafokon a Colorspectrum Aramis ellen a harmadik helyért vívott találkozón, így az üllőiek bronzérmesként zárták a bajnokságot.

Olvasóink írták

  • 1. ZéZé 2010. május 20. 21:20
    „4:3 az ETO-nak ! szép volt srácok ! Jöhet a hétfői meccs ! mi is megyünk Gáborral !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nizzai tenisztorna - Verdasco a négy között

A második helyen kiemelt spanyol Fernando Verdasco csütörtökön bejutott a legjobb négy közé a… Tovább olvasom