Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Futsal: Moreno már a BL-re készül

Hivatalosan is bemutatta új brazil légiósát a jövő heti Bajnokok Ligájának megfelelő UEFA Futsal Cup csehországi csoportkörére készülő magyar bajnoki címvédő és kupagyőztes Rába ETO.
A 26 éves Diogo Moreno játékengedélye gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkezett meg Magyarországra, így a Rába-parti alakulat még be tudta őt nevezni az együttes jövő héten kezdődő Bajnokok Ligája-
találkozóira.

A brazil légiós egyébként a pályán már bemutatkozhatott új csapatában, a hétfői bajnoki találkozón három gólt szerzett már zöld-fehér színekben.

„Célom volt, hogy a nemzetközi porondon szerepeljek, ezért mondtam igent a Bajnokok Ligájában induló győriek megkeresésére. Bízom benne, hogy sikerül továbbjutni ebből a csoportkörből is, én ezért biztosan mindent megteszek" – mondta az ETO újdonsült játékosa.

A dél-amerikai futsalos hazáján kívül Spanyolországban játszott, s egyelőre három hónapra kötelezte el magát az ETO-hoz. Szükség is lesz rá, hiszen a győriek hétfőtől az európai bajnokcsapatok számára kiírt sorozat csoportkörében Chrudimban a cseh, a grúz és a fehérorosz bajnokkal küzdenek a legjobb 16 közé jutásért. A négyesből az első két együttes jut a következő körbe.

Olvasóink írták

  • 1. gólkirály 2010. szeptember 25. 00:15
    „Diogo, sok sikert!
    A férfi futsal NB II nyitányán: Vasas II-ETO II 2-4.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda Világkupa: nem jutottunk be az elődöntőbe

A magyar női válogatott nem jutott be az elődöntőbe a
Világkupán, miután 29–26-ra… Tovább olvasom