Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Futsal: Lódit meglepte a meghívó

Futsal - Ugyan kétszer is vereséget szenvedett Brazíliában az Európa-bajnokságra készülő, győriekkel teletűzdelt magyar futsalválogatott, a túra semmiképp nem volt haszontalan
A túra részvételét egyébként a brazil szövetség állta –, nem véletlenül nyilatkozta Kozma Mihály szövetségi kapitány, a győri Duna Takarék ETO szakmai igazgatója azt, hogy sokat tanultak a mérkőzésekből, amit hasznosíthatnak az Azerbajdzsán elleni EB-meccsen, mely csapat hat brazil játékost tudhat a soraiban.

A magyarokkal elégedettek voltak a házigazdák is, a brazilok egyik alapembere, Chico úgy nyilatkozott: a magyar válogatott az egyik legjobb európai ellenfél és a maximumot kellett nyújtaniuk ellene. A dél-amerikaiak teljesítményéről egyébként csak annyit, Brazília – ahol a futsal jelenti a nagypályás labdarúgás alapjait – fantasztikus egy hónapot produkált, és bizonyította, ebben a sportágban messze a világ előtt jár: nemrég 3–1-re és 6–0-ra nyert Oroszország ellen, míg Fehéroroszországot 8–0-ra és 9–0-ra, a mieinket pedig 6–0-ra és 9–1-re győzte le.

Ahogy azt korábban megírtuk, Lódi Tamást, a Duna Takarék ETO játékosát meghívták a világválogatottba, amely két alkalommal lép pályára majd Brazília ellen, december 27-én és 28-án.
– Meglepett, hogy meghívást kaptam a világválogatottba, de bízom benne, hogy méltón fogom képviselni hazánkat. Nem gond, hogy ismét ekkora távolságot kell megtennem, megtiszteltetés, hogy Balázs Zoli klubtársam után én is tagja lehetek a világválogatottnak – mondta el telefonon érdeklődésünkre az ETO futsalosa. – A brazil túrával kapcsolatban a vereségek ellenére rendkívül pozitív a véleményem, a világ legjobb csapatával mérkőzhettünk meg. Van mit tanulni tőlük, s ezeket akár már az ETO a jövő hétfői hazai rangadóján, a Cső-Montage ellen is hasznosíthatjuk – tette hozzá a játékos.

A válogatott brazíliai túrájáról december 2-án Brazil napló címmel sugároz útifilmet a Sport TV.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoportrangadó az Európa-kupában

Kosárlabda - A SEAT Lami-Véd Győr a Mondeville csapatát fogadja ma 20 órakor az Európa-kupa második… Tovább olvasom