Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Futsal: kupadöntő győri esélyekkel

A győri Duna Takarék ETO főszereplésével pénteken Móron rendezik a futsal Magyar Kupa-döntőt, amelynek programjában a férfi- és női finálé mellett két gálamérkőzés is szerepel.
A Budapesten a magyar szövetség székházában tartott szerdai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpontban 14.45 órakor kezdődik a program a női NB II Budapest–Vidék összecsapással, majd 16.20 órától a férfi NB II Kelet–Nyugat találkozójával zárul a felvezetés. Úgy tudjuk, utóbbi mérkőzésen is fellépnek győri labdarúgók.

 
Szurkolói buszok a döntőre

A Duna Takarék ETO futsalcsapatának vezetése az érdeklődésre való tekintettel április 2-án három autóbuszt is indít a móri Magyar Kupa-döntőre, ahol a győri együttes a Cső-Montage csapatával csap össze. Az utazás ingyenes, jelentkezni a klub marketingmenedzserénél, Molnár Attilánál a 70/316-3397-es telefonszámon lehet.
A nők számára első alkalommal kiírt sorozat 18 órakor kezdődő fináléjában a Vesta CityLine és a Tolna-Mözs csap össze, míg a férfiak 20 órára tervezett 12. Magyar Kupa-döntőjében a negyedik diadalára törő Üllő FC Cső-Montage az első sikeréért küzdő győri Duna Takarék ETO FC együttesével mérkőzik meg. A párharc egyértelmű esélyese az idén hibátlanul menetelő Duna Takarék ETO.

„A mi csapatunk a legerősebb itthon, így nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Nem hiszem, hogy lenne ma Magyarországon nálunk jobb csapat, s ugyan a bajnoki cím megszerzése kicsivel fontosabb, mint a kupasiker, mindent megteszünk, hogy Győrbe vihessük a serleget" – mondta Madarász János, a győriek válogatott játékosa. A zöld-fehérek egyébként közvetlenül a döntő és a hazaérkezés után szurkolóikat egy közös ünneplésre a győri Zöldfa étterembe várják.

Az MLSZ részéről Király Gábor és Ragadics Ferenc kiemelték, egyre népszerűbb hazánkban is a futsal, ezt bizonyítja a kupadöntő iránti érdeklődés. A móri döntő nemcsak sportesemény lesz, látványos show-elemekkel tarkított műsorral szeretnék meglepni a kilátogató szurkolókat és a televízió előtt ülőket. A két finálét egyébként élőben közvetíti a SportKlub.

A 600 férőhelyes csarnokban telt házra számítanak a szervezők. Az ülőhelyekre szóló belépők 1000, míg az állóhelyekre szólók 800 forintba kerülnek. Győrből három szurkolói busz indul a móri fináléra.
Ezért a kupáért küzd majd egymással pénteken a két csapat.

Olvasóink írták

  • 1. gólkirály 2010. április 01. 09:34
    „Nagy showműsor lesz, remélhetően győri sikerrel. Győzelemre fel, hajrá ETO!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szurkolói buszok

A Győri ETO FC és a Duna Takarék ETO is indít szurkolói buszokat az idegenbeli mérkőzésekre. Tovább olvasom