Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Futsal: Ezüstérmes az Ikrény

Teremfutball - Remekül kezdett a hazai csapat, az első félidőben a hátrány felét le is dolgozta. Szünet után megváltozott a játék képe, Kis János legénységének kockáztatnia kellett, a vendégcsapat pedig rutinosan kihasználta az adódó lehetőségeit és kettős győzelemmel lett kupagyőztes.
Euro-Mobil-Trans Ikrény–Colorspectrum-Aramis 4–5 (3–1)
Ikrény, futsal Magyar Kupa-döntő, visszavágó-mérkőzés, 250 néző. V.: Farkas, Solymosi.

Euro-Mobil-Trans Ikrény: Matkovics – Szabó P., Szente, Baranyai, Dróth. Cs.: Tóth Gy. (kapus), Czefernek, Gölesz, Domokos, Peczár, Berkes, Fürst. Edző: Kis János.

Baranyaiék jól játszottak, de ez is kevés volt a sikerhez. Fotó: Bertleff András
Baranyaiék jól játszottak, de ez is kevés volt a sikerhez. Fotó: Bertleff András


Ikrényi gólszerzők: Domokos, Szente, Dróth, Szabó P.
Kiállítva: Domokos (15. perc).

Remekül kezdett a hazai csapat, az első félidőben a hátrány felét le is dolgozta. Szünet után megváltozott a játék képe, Kis János legénységének kockáztatnia kellett, a vendégcsapat pedig rutinosan kihasználta az adódó lehetőségeit és kettős győzelemmel lett kupagyőztes.

Kis János:Ma sokkal jobbak voltunk, mint legutóbb, de sajnos így sem tudtunk nyerni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállapodásra várvnak a sÖrdögök

Kosárlabda - Nagy a csend a sikeres alsóházi rájátszás után a Soproni sÖrdögök férficsapatánál. A… Tovább olvasom