Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Futsal EB 2010: hét győrivel a nyolc közé

Keddtől Budapesten és Debrecenben rendezik a futsal Európa-bajnokságot. A nyitómérkőzésen Magyarország Azerbajdzsánnal találkozik.
A javarészt győriek alkotta magyar futsalválogatott elsődleges célja, hogy bejusson a legjobb nyolc közé a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.
Kozma Mihály szövetségi kapitány alakulata a torna mai nyitómérkőzésén a honosított brazilokkal felálló azeri csapattal kezd, majd szombaton a csehekkel találkozik.

A csoportból az első két csapat jut tovább, így már az első összecsapásnak óriási szerepe van. A magyarok mindkét csoportmeccsét a budapesti Papp László Sportarénában rendezik – mind a két találkozóra elővételben elfogyott az összes belépő, ami azt jelenti, a nemzeti együttes hét-hét ezer néző előtt játssza a két összecsapást –, a döntő a másik helyszínen, a debreceni Főnix Arénában lesz.

A magyar csapat 2005-ben, első EB-részvétele alkalmával mindhárom csoportmérkőzését elvesztette, de korábban, a nyolcvanas években egyike volt az első együtteseknek, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el a sportágban.
Kozma Mihály – aki egyben a győri élvonalbeli Duna Takarék ETO szakmai igazgatója – irányította öt évvel ezelőtt is a válogatottat és ezúttal is ő vezette a barátságos meccsekkel zsúfolt felkészülést, amely során a nemzeti csapat háromszor mérkőzött meg a világbajnok brazilokkal, valamint legyőzte Horvátországot, Guatemalát, Lengyelországot és Finnországot is.

„Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnénk elérni, hogy népszerűvé tegyük a futsalt Magyarországon. Természetesen célunk a csoportkörből való továbbjutás, ugyanakkor sok fiatal játékosunk is van, akik számára kitűnő tapasztalatszerzés lesz a torna" – nyilatkozta Kozma Mihály.

A magyar csapatot a rutinos játékosok mellett tehetséges fiatalok alkotják: az együttesből két játékos, a kapus Balázs Zoltán és Lódi Tamás már a világválogatottban is bemutatkozhatott, de a tapasztaltabbak közé tartozik Madarász János is, aki a finnek elleni felkészülési mérkőzésen megszerezte 100. gólját a válogatottban. Mindegyikük a Duna Takarék ETO futsalosa, s rajtuk kívül még négy győri játékos – Gyurcsányi Zsolt, Tóth Szabolcs, Dróth Zoltán, Peczár Csaba – tagja a keretnek, így összesen hét ETO-labdarúgó juthat szerephez az EB-n.

A nyitómérkőzés előtt is pályára lépnek győriek. Az EB meccsei előtt ugyanis a diák- sportszövetség megyei döntőit rendezik, s elsőként épp a szabadhegyi és a gyárvárosi iskolai tanulói csapnak össze.

A magyarok ma a papíron erősebb azeriekkel találkoznak, ahol kilenc honosított brazil játszik. Szombaton a csehek következnek. Cél elsősorban továbbjutni a csoportból.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bercsényi DSE: megfogyva bár, de törve nem

Torna - Kisebb gödörben, s ha stílszerűek szeretnénk lenni, úgy is fogalmazhatnánk, kisebb… Tovább olvasom