Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Futsal Cup: Holland bundavád a Rába ETO ellen?

Nem hivatalos információk szerint a CF Eindhoven az azerbajdzsáni Araz Naxcivan mellett a Rába ETO-t is feljelentette az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA). Úgy tudni, azért, mert a holland klub szerint a két csapat megegyezett egymással, hogy a mérkőzésükön mindkét fél számára kedvező eredmény születik.

Nemrég Győrben rendezték a futsalcsapatok "Bajnokok Ligájának" egyik csoportkörét, ahol a hazai Rába ETO mellett a holland, az ír és az azeri bajnok került egy négyesbe. A csoportból az első két gárda jutott az úgynevezett elitkörbe.

Ahogy arról a Kisalföldben beszámoltunk, a torna utolsó körében a magyar és az azeri csapat  fordulatos találkozója 5–5-tel ért véget, így a Rába-partiak csoportelsőként, az Araz pedig másodikként jutott tovább.

Ez nem tetszett a hollandoknak, akik a lefújást követően hangos pfujolással, fütyüléssel adtak hangot elégedetlenségüknek. Volt olyan holland játékos, aki a lelátón papírpénzt lobogtatva utalt arra, szerinte a két csapat nem véletlenül játszott döntetlent. A reklamálásnak folytatása is lett, az Eindhoven az UEFA-hoz fordult.

"Valóban hallani feljelentésről, ám ez hivatalosan meg nem erősített információ – mondta el érdeklődésünkre Kasza János, a sportág magyarországi FIFA-koordinátora. – Láttam a mérkőzést, s nem hiszem, hogy bármilyen megegyezés történt volna. Aki ilyet állít, annak ezt bizonyítani kell. Véleményem szerint a győriek hitelrontás miatt akár fel is jelenthetnék a hollandokat."

Drucskó Zoltán, a Rába ETO ügyvezető elnöke is kizártnak tartja, hogy a két csapat megbeszélte volna a döntetlent.

"A feljelentésről hivatalosan semmilyen jelzést nem kaptunk az UEFA-tól. Amit tudunk, hogy az azeriek amolyan motivációként pénzt ajánlottak a hollandoknak, ha legyőzik az íreket.

Az Eindhoven játékosai ezt – a szövetség előírásainak megfelelően – jelentették is az UEFA győri delegáltjának. Szerettük volna megnyerni az utolsó meccsünket is, semmilyen érdekünk nem volt abban, hogy ne a holland csapatot vigyük úgymond magunkkal.

Sajnos nem sikerült győznünk és nyilván a mérkőzésen előforduló több egyéni hiba találgatásokra adhatott okot, de nem tudok elképzelni semmiféle egyezséget."

Győr – úgy tudni, eséllyel – pályázott  az elitkör egyik csoportkörének lebonyolítására, ám valószínű, a feljelentés miatt más város kapta meg a rendezést.

"A sportdiplomáciánk még nem olyan erős, hogy kétszer egymás után házigazdák legyünk" – tette hozzá az elnök.

Tegnap tartották az UEFA Futsal Cup elitkörének sorsolását. A győriek a portugál, az olasz, valamint a házigazda grúz bajnokkal kerültek egy csoportba. A négy négyes csoportból csupán a csoportelsők jutnak a final fourba. A mérkőzéseket október 9-e és 14-e között kell megrendezni. A csoport: Barcelona (spanyol), FC Litija* (szlovén), Araz Naxcivan (azeri), MNK Split (horvát). B csoport: Kairat Almaty (kazah), Economac Kragujevac* (szerb), Slov-Matic (szlovák), EP Chrudim (cseh). C csoport: Murcia* (spanyol), Dinamo Moszkva (orosz), Energi Lviv (ukrán), Nikars Riga (lett). D csoport: Benfica (portugál), Luparense (olasz), Rába ETO, Iberia Star Tbiliszi* (grúz).  

A csillaggal jelölt csapatok a házigazdák.

A Rába ETO  ma 19 órakor a szintén veretlen Rubeola FC Csömör  otthonában szerepel  az NB I-ben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso Hamiltontól tart a leginkább

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája a brit Lewis Hamiltontól tart a legjobban az idei… Tovább olvasom