Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Futballkarácsony sztárokkal

A magyar labdarúgás egykori és mai válogatott játékosai szerepelnek Győrött. Pályára lép az ETO egykori aranycsapata is. Péntektől árusítják a belépőket.
Minden helyszínen nagy sikert hozott eddig a Futballkarácsony, amelynek december 19-én ezúttal a győri egyetemi sportcsarnok ad otthont. Tomboló nézőtér előtt versengtek egymással az egyes csapatok, vehették a Magyar Labdarúgó Liga díjait az elmúlt bajnokság legjobbjai.

– Remélem, Győrött sem lesz másként – kezdi Pintér Imre, az Unihall Kft., az egyetemi csarnokot üzemeltető kft. ügyvezetője. – Igyekeztünk olyan többórás színvonalas, szurkolócsalogató programot összeállítani, amely garantálhatja a telt házat. A játék és a díjak átadása után két labdarúgó-mérkőzésen lépnek pályára a tegnap és a ma kedvencei.

Füzi Ákos (jobbra) ezúttal Győr-Moson-Sopron megye színeiben szerepel.
A műsor délután öt órakor kezdődik, majd hét órától lesz a csapatoké a főszerep. Először az MLL válogatottja méri össze tudását Győr-Moson-Sopron megye együttesével. Az MLL színeiben Bagoly Gábor, Kiss György (Dunaferr), Stark Péter, Kardos Ernő (ETO), Zavadszky Gábor, Hajdú Attila (MTK), Tokody Tibor, Németh Tamás (Újpest), Molnár Balázs, Csóka Zsolt (ZTE), Igor Szkukalek, Szücs Lajos (FTC) lép a parkettre. A Ferencvárosból Gera Zoltán és Tököli Attila csak a díjátadáson lesz jelen.

A megyei együttes profikból és amatőrökből áll, a profiknál Sebők (ETO), Csiszár (Matáv Sopron), Füzi Á. (MTK), Her- czeg (ETO), Ferenczi (MTK), Korsós A. (Videoton) és nagy valószínűséggel Korsós Gy. (Sturm Graz) szerepel, az amatőrök stábját pedig Kocsis, Licskai (Kapuvár), Sipos, Pálla (MTE), Csonka (Petőháza), Stemmer (Jánossomorja), Vollai (Gyirmót) és Czetti Balázs (Integrál-DAC) alkotja.
Verebes József irányításával újra láthatják a szurkolók a nyolcvanas évek sikercsapatát többek között Hannichhal, Szentessel, Preszellerrel, Hajszánnal, Szabó Ottóval. Az ellenfél valószínű, az MLL öregfiúk gárdája lesz.

Péntektől kezdik árusítani a jegyeket a Baross úti Tourinform-irodában, az Alexandria könyvesboltban (Győr Plaza), a Ziccer sportban, valamint a karácsonyi vásár sátraiban. A belépőjegyek gazdái között tíz darab, a sztárok által dedikált labdát sorsolnak ki a szervezők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszivárogtatták a 2008-as foci-Eb helyszínét?

Ausztria és Svájc nyeri el a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát. Ezt Vjacseszlav… Tovább olvasom