Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Franciául tanulnak a Graboplast-ETO játékosai

A női kézilabda KEK elődöntőjében a Graboplast-ETO a francia Besanconnal találkozik. Az EHF-kupában biztosan lesz magyar döntős, miután a Dunaferr a Cornexi-Alcoával mérkőzik. Az első mérkőzéseket április 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
A Graboplast-ETO igazán kemény csatára számíthat a női kézilabda KEK elődöntőjében, hiszen Róth Kálmán együttese a francia Besancont kapta ellenfélül. A párharc legnagyobb pozitívuma, hogy az első mérkőzésre Franciaországban kerül sor. Ami viszont nehézséget jelent, hogy kevés idő jut a felkészülésre.
– Jövő hétvégén már játszunk, így ilyen szempontból egyáltalán nem szerencsés, hogy a héten a felnőtt-, a junior- és az ifjúsági válogatottak is távol vannak tőlünk – mondta Róth Kálmán.

– Persze ezen keseregni felesleges, így kell megoldani a ránk váró roppant nehéz feladatot. Első lépésként mielőbbi információgyűjtésre van szükség. Remélem, sikerül kazettát is szereznünk ellenfelünkről. A sorsolással kapcsolatban egyébként csak annyit tudok mondani, hogy egy kupasorozat ezen szakaszában már nem igazán lehet számolgatni, tulajdonképpen teljesen mindegy, kit kaptunk volna.

Válogatottdömping

Irina Sirina a Graboplast-ETO kapujából mindjárt a válogatott első csapatába kerülhet
Mindenesetre a francia együttes remek játékosokból áll, aligha véletlen, hogy a decemberi Európa-bajnokságon hét játékost adott hazája válogatottjának, egyet pedig a román válogatottnak. Dániában Nicolas kapus, Tervel, Castioni, Herbrecht, Said-Mohamed, Pecqueux-Rolland és Delerce a végül bronzérmet szerzett gall válogatottban kapott helyet, míg Amariei a románoknál játszott. A Besancon pontveszteség nélkül vezeti a francia bajnokságot, ami szintén azt bizonyítja, hogy nem lesz sétagalopp a párharc.
Amit még érdemes tudni a leendő ellenfélről, hogy a KEK 2001-es sorozatának nyolcaddöntőjében a dunaújvárosiak 16–16-os döntetlent értek el Franciaországban, majd óriási meglepetésre saját pályán kikaptak 21–20-ra. A negyeddöntőben is idegenben vívta ki a továbbjutást a francia gárda. A hazai egygólos győzelem után Leverkusenben döntetlent játszva lépett tovább. Vagyis a győrieknek egy esetleges szoros első találkozó után sem lesz könnyű dolga, de erre a Silcotub Zalau ellen már valamelyest készülhettek Görbiczék. A Besanconnak ezzel együtt nincs igazán komoly nemzetközi eredménye.
Annyi biztos, hogy az első összecsapásra április 5-én vagy 6-án kerül sor. Egy szurkolói busz biztosan megy Franciaországba, de megfelelő számú jelentkező esetén egy másik is indul a kinti összecsapásra. Érdeklődni és jelentkezni a (20) 957-0132-es telefonszámon lehet.

Magyarok egymás ellen

Az EHF-kupában nem volt szerencséje a magyaroknak, miután nem tudták elkerülni egymást. A párharc esélyese a bajnokságot utcahosszal vezető dunaújvárosi gárda. Az alapszakasz során mind Fehérváron, mind pedig a Dunaferr-csarnokban Ferlingék győztek. Emellett pedig a nagyobb kupatapasztalat is az újvárosiak mellett szól.
Gondban van Mocsai Lajos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A Győrött készülő keretből ugyanis kiesett Sugár Tímea. A Herz-FTC kapusának bal térdében az egyik keresztszalag teljesen, a másik részlegesen elszakadt. Legrosszabb esetben fél évet kell kihagynia. Mindez azt jelenti, hogy a csütörtöktől szombatig tartó nemzetközi tornán csak Pálinger Katalin áll a kapitány rendelkezésére, ezért Mocsai úgy döntött, hogy az eredetileg a ligaválogatottban védő, a magyar állampolgársá-

gára váró Irina Sirinát az első csapatban szerepelteti.

Helycsere kapusposzton

Sinka László, az MKSZ főtitkára elmondta, a győri tornán induló román és brazil csapat elöljáróitól, valamint a nemzetközi szövetségtől is engedélyt kérnek Sirina játékára, így az nem ütközik a szabályokkal.
Sirina állampolgárságával kapcsolatban egyébként Pozsgai Balázs volt országgyűlési képviselő kiderítette, hogy a kézilabdázó 2002-ben kapott letelepedési engedélyt, s a törvények értelmében innentől számított nyolc év után kaphatná csak meg a hivatalos magyar okmányokat. Természetesen méltányossági alapon van rá mód, hogy valaki előbb legyen állampolgár. Az ügy jelenleg a Belügyminisztériumnál áll, de a hamarosan várható törvényi változás után elhárulhat minden jogi és elvi akadály az elől, hogy Irina Sirina megkapja a magyar állampolgárságot.
Róth Kálmán, a ligaválogatottat összeállító győri tréner tehát nem számíthat Sirinára, az ujjtörést szenvedett Köbli Anettra és még kérdéses Jókai Nóra játéka is, akit egy edzésen a labdával szemen találtak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gellei Imre: ''Mindent bele kell adni''

Mindenkinek fel kell nőnie a feladathoz, tudásunk legjavát kell adnunk a bravúrhoz - mondta Gellei… Tovább olvasom