Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Francia földön búcsúzik az évtől

Hiába volt bomba formában a maratoni kajak-kenu világbajnokság előtt Salga István, a Győri Vízisport SE kajakosa, előbb a világversenyt halasztották el a csehországi árvíz miatt, majd a néhány héttel később sorra kerülő rendezvényen egyesben és párosban sem tudta befejezni a viadalt.
Illusztráció
A sportolót ugyanis hátfájás gyötörte, emiatt kellett feladni a küzdelmet.
– Folyamatosan kezelésekre járok, ennek köszönhetően már rendbe jöttem – mondta Salga István. – Tulajdonképpen nem fájt, sokkal inkább zsibbadt, a versenyen meg teljesen „beállt" a hátam, valamint a bordám és a gerincem találkozásánál sem volt minden rendben. Valószínűleg megfázhattam, de a lényeg, ezek a kellemetlenségek a kezelések és a gyógymasszázs hatására elmúltak.
Salga hozzátette, az edzéseken már nem érez fájdalmat, s remélhetőleg a franciaországi versenyen – mely immár hagyományosan a szezon zárását jelenti a kajakos számára – sem jön elő a baj.
– Két éve és tavaly egyesben nyertem meg ezt a viadalt, ami egyébként teljesen más, mint a maraton – folytatta Salga. – Leginkább egy vadvízi versenyhez hasonlítható, hiszen a teljes távon a folyó sodrásával megegyező irányba haladnak az indulók. Ezúttal egyébként nem egyesben, hanem Jámbor Attilával párosban vágunk neki a versenynek, melyre több mint ezerötszázan szoktak nevezni.
Az Európa-bajnok, világbajnoki második Salga hazatérése után kezdetét veszi a szárazföldi tréning, mely az elmúlt évekhez képest hozhat némi változást.

– Borsodi Gézával, az edzőmmel még nem beszéltük meg teljesen a jövőbeni munkát, de valószínűleg lesznek újítások – mondta a versenyző. – Éppen ezért nem biztos, hogy rajthoz állok azon az argentin viadalon, melyet tavaly a helyiek nagy meglepetésére megnyertem. Ami a következő év versenynaptárát illeti, a lengyelországi
Európa- és a spanyolországi világbajnokság jelenti a legrangosabb eseményeket, de most szeretnék elindulni két Világkupán is. Eddig vagy az anyagiak hiánya, vagy a hazai versenyek miatt nem tudtam részt venni VK-n.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totti jótékony célra ajánlotta fel mezét

Harmincezer euróért kelt el Francesco Tottinak, az AS Roma csatárának meze, melyet múlt szerdán, a… Tovább olvasom