Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Fordulat a szünet után

A Matáv az osztrák Rapidtól kapott ki, a Győri ETO FC a Gyirmótot verte: eredmény 2 - 1.

Matáv FC Sopron–Rapid Wien (osztrák) 1–3


Több meghatározó futballista is hiányzott a Matávból sérülés miatt. Sira még a terembajnokság selejtezőjén sérült meg, egyelőre egyedül végez könnyített edzéseket. Balaskón artroszkópos térdoperációt végeztek el. Szekeres, Bárányos és Csordás pedig kisebb sérüléssel bajlódik.
A 30. percben Földvári jobb oldali beadását Tóth M. csúsztatta 6 méterről a rövid felső sarokba. 1–0. A második félidőben a Korsós György nélkül felálló Rapid fokozatosan vette át a játék irányítást.

Bal oldali szabadrúgás után Feldhofer közvetlen közelről egyenlített. 1–1. Jó tíz perc múlva már a Rapidnál volt az előny, egy villámgyors Dusek–Lawaree akció végén utóbbi talált 13 méterről a soproni kapuba. 1–2. Két perccel később egy sarokrúgás után – vithatható körülmények között – Dosekről pattant a labda a soproni kapuba. 1–3.

Az első félidőben kifejezetten szervezetten, jól futballozott a soproni csapat, ám szünet után átvette az irányítást és fölényesen nyert a Rapid.

Győri ETO FC–Gyirmót 2–1

A Győri ETO FC hétfőtől egy hétig a Mosonmagyaróvár melletti Istvánpusztán táborozik, az összetartás elsődleges célja a csapatszellem erősítése, az edzéseket továbbra is Győrött tartják. Valószínű, hogy a Ferencváros elleni tavaszi első bajnoki mérkőzést március 6-án, vasárnap rendezik, mivel azt a televízió élőben közvetíti, ezért előreláthatólag az MTE 1904 elleni Liga-kupa-találkozót is szombat helyett február 27-én, vasárnap játszanák.

A győriek egyébként lemondtak Hercegfalvi Zoltán szerződtetéséről. A Fehérvár FC korábbi játékosa két évre a Lombard-Pápa futballistája lett. A zöld-fehérek legközelebb szombaton délután fél egykor lépnek pályára Pozsonyban a szlovák másodosztályú Rapid Bratislava ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírói hiba miatt játszák újra a mérkőzést

Márciusban újrajátsszák a Besiktas-Genclerbirligi mérkőzést a török labdarúgó-bajnokságban, miután a… Tovább olvasom