Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Fordulat a szünet után

A világbajnokság harmadik fordulójában az addig százszázalékos szlovénok vártak a Németországtól vereséget szenvedő magyar válogatottra.

A második félidei jó védekezés is kellett a sikerhez.
Az ellenfél mérlege igazán nem adott okot az aggodalomra, mert a csoport előzetesen leggyengébbnek tartott két csapatát verték, ráadásul Elefántcsontpartot csak nyögvenyelősen (32–28 lett Szlovénia javára). Ezúttal Sugárt és Szrnkát hagyta ki a kapitány a keretből, míg az első meccsen betliző Farkas is csak a kispadon kapott helyet. A balátlövő Ferling lett, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az első gólt a mieink szerezték Radulovics révén hetesből, utána a szlovén válogatott, de ezután már csak a magyar gárda vezetett. Az első nagyobb különbség a 8. percben alakult ki 7–4-nél, majd két perccel később már 9–5 volt a javunkra.
A szlovén kapitány időt kért, ami használt is csapatának: zsinórban három gólt lőttek Oderék. Ezt követően hármas emberhátrányba került Magyarország, amit azonban, hála Pálinger bravúrjainak, nem tudott kihasználni Szlovénia. Az egyenlítés elmaradt, ami újabb fordulatot hozott a mérkőzésen, mert ismét megugrottak Radulovicsék, sőt a szünet – a németek elleni meccshez hasonlóan – magyar gólokkal ért véget. Ráadásul Radulovics és Kirsner is emberhátrányból talált be.

Amilyen jól végződött az első harminc perc, ugyanolyan jól indult a második. Tíz perc alatt egy 7–1-es szériát produkált a Mocsai-csapat, s ezzel el is döntötte a találkozó sorsát. Marta Bon hiába kért ismét időt, ezúttal ez sem segített. A magyar gárdának támadásban szinte minden bejött, a kapuban pedig Pálinger továbbra is brillírozott.
Fölényes győzelemmel hangolt tehát a magyar válogatott a hátralévő két fordulóra. A mai szünnapot követően szombaton 18 órától Kína, vasárnap 20.15-től pedig Dánia lesz az ellenfél.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magabiztos kezdés a női kézilabda-világbajnokságon

Magabiztos győzelmet aratott a magyar nőikézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokság… Tovább olvasom