Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Főpróba volt az ETO-stadionban

Mint az ismert, az Ausztriával közös, sikertelen 2004-es EB-kandidálás után immáron egyedül Magyarország pályázik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.
Ha ezúttal siker koronázná a magyar törekvéseket – erről december 13-án dönt majd az UEFA –, akkor az egyik EB-helyszín, az A csoport találkozóinak házigazdája Győr volna.

A 2008-as Európa-bajnokság megrendezésére hét pályázat érkezett az UEFA-hoz, amelynek delegáltjai sorban tekintik meg személyesen a leendő helyszíneket, s értékelik a terveket, koncepciókat. Magyarországra jövő héten érkezik a nemzetközi szövetség hattagú stábja, amely hétfőn délután éppen Győrött kezdi el tanulmányozni az itteni lehetőségeket. Tegnap az ETO-stadion VIP-termében, mintegy főpróbaként, végigbeszélték az illetékesek a teendőket, tisztázták az utolsó simításokhoz szükséges feladatokat. Az eseményen jelen volt Huszár István, a EB 2008 Kft. projektigazgatója, Jungi Csaba, Győr alpolgármestere, Horváth Cs. Attila, a megyei LSZ elnöke és Peczár László, az ETO FC ügyvezetője.

Színes, tartalmas negyedórás anyag Győr angol nyelvű bemutatása, amelyben a város kultúrája, sportélete, nevezetessége bevillan. Remek munkát végzett a Bodrossy Attila tervező által vezetett gárda, és egy olyan projektoros prezentációt produkált a leendő győri stadionról, amely valószínűleg az UEFA delegáltjainak is elnyeri a tetszését. A harmincezer szurkoló befogadására alkalmas létesítmény minden olyan felszereltséggel bír, amelyet a huszonegyedik század megkíván. A tervező kiemelte, a stadionrekonstrukciós program során az első körben 1,5 milliárdért felújítandó létesítményt úgy készítik el, hogy aztán sikeres EB-pályázat esetén immáron továbbépítve, teljesen átalakítva, 13,5 milliárd forintos költségvetéssel felépülhessen egy fantasztikus aréna.
Jungi Csaba elmondta, Győr a sportban már több világesemény házigazdájaként remekül vizsgázott, és biztos benne, hogy a labdarúgó EB-helyszíneként sem vallana szégyent.

Tény, ha futball EB-t rendezhetnénk, kis hazánk egy hónapra nem csak földrajzilag lenne Európa közepe. Bármennyire is távolinak tűnik, bizakodjunk tehát, hogy az „Az új barátok, új élmények, új győzelmek!" szlogennel hirdetett magyar pályázat nyerő lehet az év végi eredményhirdetésen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görcsoldó győzelem?

Hosszú idő után végre elégedetten hagyhatták el a soproni szurkolók a Káposztás utcai futballpályát,… Tovább olvasom