Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Folytatás a román csapat ellen

A magyar csapat „átgázolt” az utolsó csoportmérkőzésen az olimpiai bajnok dán válogatotton. A németektől elszenvedett vereség ellenére biztosan jutott tovább a Mocsai-gárda. A román együttes a következő ellenfél.

Vasárnap szenzációs játékkal jutott a középdöntőbe a horvátországi női világbajnokságon a magyar válogatott. A győzelmekből a győri kézilabdások is kivették részüket, közülük főleg Görbicz Anita teljesítménye volt kimagasló.

A magyar szurkolóknak köszönhetően fantasztikus hangulat várta a csapatokat Csáktornyán, ahol „ki-ki" mérkőzést vívott a magyar és a dán együttes. Több száz igen lelkes és nemzeti színekbe öltözött drukker kísérte el a válogatottat erre a sorsdöntő találkozóra, amelynek a továbbjutás volt a tétje. Az előzetes vélemények alapján a magyar csapat volt az összecsapás esélyese, ennek megfelelően – kissé ideges kezdés után – az együttes szinte kiütötte az olimpiai bajnokot és ezzel csoportelsőként jutott a középdöntőbe. A szakemberek főleg Pálinger Katalin és Görbicz Anita játékát emelték ki, a magyar kapus hihetetlen formában védett, a győri irányító pedig ezúttal nemcsak gólpasszaival, hanem találataival is kitűnt a mezőnyből.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint már a felkészülés során mutatott forma alapján látszott, hogy legyőzzük Dániát. A közönség olyan légkört teremtett, amelyben nem lehetett hibázni. Az együttes védekezése is sokkal hatékonyabb volt, mint a dánoké, több remek egyéni teljesítményt is láthattunk, de igazából a csapat érdeme a siker – tette hozzá.
Végül a szlovénokat és a németeket megelőzve első helyen jutott a középdöntőbe a nemzeti gárda, a folytatásba a csapatok magukkal vitték az egymás elleni eredményüket.

A középdöntő egyik hatos csoportjában a hozott pontok alapján egyelőre az ukránok vezetik a tabellát, két ponttal követi őket Magyarország, Norvégia, Németország és Szlovénia. Először a tabella hatodik helyén álló román csapat lesz a magyarok ellenfele, majd szerdán Norvégia, csütörtökön pedig a legnehezebbnek ígérkező mérkőzésen Ukrajna ellen lépnek pályára Görbiczék. A csoport első két helyezettje játszhat majd szombaton a döntőbe jutásért, az eddigi küzdelmek alapján válogatottunknak jó esélye van arra, hogy a párharc egyik résztvevője lehessen.

Egyébként 1975 óta most sikerült először legyőzni tétmérkőzésen Dániát, ez a bravúr óriási lökést adhat a továbbiakban. A jó játékra már ma is szükség lesz a 21.15-kor kezdődő Románia elleni találkozón. A román válogatott csoportjában a harmadik helyet harcolta ki, papíron ugyan gyengébbnek tűnik a Mocsai-gárdánál, de mivel ez lehet az utolsó esélye egy jó szereplésre, valószínű mindent meg fog tenni a jó eredmény elérése érdekében.

Természetesen a győri termálfürdőben működő fantasztikus hangulatú vb-klubban ezúttal is nyomon követhetik a szurkolók a magyar csapat szereplését. A belépés ingyenes és vendégként a Graboplast-ETO KC szakemberei, játékosai kommentálják az izgalmasnak ígérkező összecsapást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Padlózott, de nyert Kótai

Kótai Mihály a Puerto Rico-i Ruben Rodriguez Colosseumban lépett ringbe, ahol a WBF nagyváltósúlyú… Tovább olvasom