Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Föld alatti kerékpárverseny Kőbányán

Augusztus 9-én, szombaton rendezik meg ötödik alkalommal az egyik legkülönlegesebb hazai kerékpárversenyt a Kőbánya alatti pincerendszerben.
A Mofém Underworld Kupának a Maglódi út alatt húzódó járatrendszer és a felszínen lévő Merkapt Maraton Sportközpont ad otthont. A viadal nyomvonalát alkotó föld alatti szakaszon a pince belmagassága változó, átlagban 2-2,5 méter, a járatok szélessége három és nyolc méter között változik, de 80 centiméter széles vasajtón is át kell majd hajtani.

A szervezők tájékoztatása szerint öt futamot tartanak, közülük a napot indító 30 perces próbafutam ajánlható a versenyzéssel még csak ismerkedőknek. A többire az edzettebbeket várják, a versenyzőket a nemük és a születési idejük alapján sorolják be, a nők és a junior korúak futama 60, míg a férfiak futamai 70 percig tartanak majd.

Egy világbajnok már biztosan lesz a mezőnyben Kövér Márton személyében, aki tavaly maratoni kenuban szerzett világbajnoki címet.

A pincerendszer terhelhetősége miatt futamonként legfeljebb hetvenen indulhatnak. Nevezni a rendezvény honlapján, a www.underworldkupa.hu címen lehet augusztus 7-ig.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniqa-Euroleasing Sopron - Újabb amerikai légiós

A klub egy éves szerződést kötött a Washington Mystics 21 éves újoncával, Bria Hartley-val. Tovább olvasom