Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

FociFesztivál győriekkel

Többek között az 1986-os mexikói világbajnokságon szerepelt magyar csapat is pályára lép szombaton a Telkiben megrendezendő FociFesztivál egyik gálamérkőzésén, amelyen az akkori szovjet válogatott lesz az ellenfele.
A Mexikóban szerepelt 22-es keretből más elfoglaltsága miatt mindössze a Rába ETO egykori középpályása, Hannich Péter, valamint rajta kívül Andrusch József és Burcsa Győző fog hiányozni, Péter Zoltán játéka pedig még kérdéses. A távolmaradók helyére két egykori ferencvárosi sztárt, Nyilasi Tibort és Szokolai Lászlót hívták meg, akik ugyan nem voltak kint a ’86-os vb-n, ám a selejtezőkön ők is szerepeltek. Pályára lép a győri Hajszán Gyula is, aki ugyan kint volt a mexikói vb-n, ott azonban nem jutott szerephez.

A magyar–szovjet nosztalgiatalálkozó szombaton 18 órakor kezdődik a telki edzőközpontban, előtte 16 órától az 1996-os magyar olimpiai csapat mérkőzik meg az egykori labdarúgókból, színészekből és újságírókból összeálló FociFesztivál-válogatottal. Ezen a mérkőzésen az egyik kispadon Verebes József mesteredző, az ETO jelenlegi szaktanácsadója ül majd, az all star csapatban szerepel Vincze Ottó, az olimpiai válogatottban pedig Herczeg Miklós.

A mexikói magyar-szovjet egyik gólja
A mexikói magyar-szovjet egyik gólja

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Argentin szövetségi kapitánya lehet Kolumbiának

A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség felkérte szövetségi kapitánynak az argentin Gerardo Martinót. A… Tovább olvasom