Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

`Fizetős` mérkőzés a Krasznai-csarnokban

Kosárlabda - Az év utolsó hazai mérkőzését játssza Pénteken 19 órától a SMAFC NB I-s férfi kosárlabdacsapata. Az egyetemiek a Budafok gárdáját fogadják.
A találkozó az első fordulóból elhalasztott összecsapás lesz. Mint ismeretes, a szezonnyitó mérkőzést nem lehetett lejátszani, mert akkor a Krasznai-csarnok játéktere annyira csúszott, hogy balesetveszélyes, játékra alkalmatlan volt.

Mivel a budafokiak akkor eljöttek, s készen álltak a játékra, a pénteki újrajátszás alkalmával a vendégek utazási költségét a SMAFC anyagiakban nem igazán dúskáló együttesének kell kifizetni.

A papírforma egyébként a soproniak sikerét ígéri, hiszen az egyetemi együttes a második helyen áll, hét győzelem mellett mindössze két vereséggel, míg a látogató budafokiak a 10 csapatos mezőnyben a 7. helyet foglalják el, 3 győzelem mellett öt alkalommal kaptak ki.

Vasárnap 11 órától a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola tornatermében a Soproni Tigrisek NB II-es csapata a Szombathelyi TK együttesét fogadja, Katona András fiai megpróbálnak visszavágni a közelmúltban Szombathelyen elszenvedett vereségért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzött a Postás

Teke - Eredmények a tekebajnokságokból. Tovább olvasom