Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Ferrari: szégyenpír

A hétvégi Osztrák Nagydíjat Michael Schumacher nyerte meg – ezt szögezzük le mindjárt a legelején, mert bár a Forma – 1-et ezredmásodpercekre játsszák, az ünnepélyes eredményhirdetés bohóckodása láttán esetleg sokakban maradtak kételyek.

Rubens Barrichellót persze lehet erkölcsi győztesnek tekinteni, mert csapattársánál az időmérő edzésen és a futamon is sokkal jobb volt, azonban – hogy egy Horn Gyula-klasszikust idézzünk – „ a hála nem politikai kategória. "
A Ferrari és a csapathoz közel álló személyiségek ráadásul több esetben nem állítanak igazat. A brazil már körökkel a vége előtt tudta (vagy ami még rosszabb: szimplán érezte...), hogy lassítania kell: míg a kerpeni folyamatosan 1 perc 9 másodperces köröket futott, addig Rubinho 1 perc 10 másodpercre „ fékezett " . Schumi csak így kerülhetett közel hozzá. Barrichellóban volt annyi önérzet, hogy csupán néhány méterrel a leintés előtt adta át a vezetést, jelezve, hogy képes lett volna elsőként áthaladni a célvonalon.
„ A múltban is sokszor történt hasonló dolog, akár az utolsó, akár a hatodik futamról legyen szó, a Williams és a McLaren is megtette már ugyanezt " – utasította vissza – kevés megbánást tanúsítva – a vádakat Schumacher. Az állítás gyakorlatilag egyetlen csúsztatásként fogható fel: a grove-iak emberemlékezet óta nem éltek ilyen eszközzel, a wokingiak pedig teljesen más szituációban – például a tavalyi Japán Nagydíjon, amikor a búcsúzó Mika Häkkinen David Coulthardot a dobogóra engedve köszönte meg a sokévi segítséget. (Egy ellenpélda: Coulthard 1999-ben a Belga Nagydíjon – öt futammal az idény vége előtt – 10 másodperccel megverte Häkkinent.)
A maranellói istálló viszont valóban nem először vet be tisztességesnek alig nevezhető taktikát. Barrichello tavaly szintén Spielbergben a vasárnapihoz kísértetiesen hasonló módon ajándékozott második helyet a világbajnoknak. Nehéz feledni azt is, Irvine-t sokáig szinte csupán arra tartották, hogy feltartsa a német mögött a mezőnyt, miként sokaknak bevillan, Schumacher hogyan próbálta kilökni a pályáról Jacques Villeneuve-öt 1997-ben a sorsdöntő jerezi futamon.
„ Már a kerékcserék alatt is előreengedhettük volna Schumachert, vagy öt körrel tovább kint hagyhattuk volna, hogy a könnyebb autóval jobb köröket futva Barrichello elé kerüljön. Nem tettük, mert nem lett volna korrekt Rubensszel szemben " – morfondírozott Jean Todt csapatfőnök a közfelháborodáson.
Megnyugodhatunk: legközelebb így csinálják.

Korábban:

Beidézték Schumachert (2002.05.14.) >>

 


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felkészülés a Philips-félmaratonra

Ismét közelebb kerültünk egy héttel a június 16-i II. Philips-félmaraton időpontjához, amely… Tovább olvasom