Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Férfi vízilabda világliga - A döntő a válogatott célja a győri selejtezőn - videó

Kiteljesedik Győr "sportos város" jelzője, mert Magyarország egyik legsikeresebb sportágának legjobbjait láthatják a győriek az Aqua Sportközpontban.

A világliga-döntőbe kerülés a célja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Győrben az április 14-i, görögök elleni selejtezőn - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elmondta: a legfontosabb, hogy olyan erőben legyen a válogatott, hogy kijusson a jövő évi olimpiára.

A MOB ahogy eddig, úgy ezután is minden segítséget megad a válogatottnak hangsúlyozta.

Videó: Cseh Róbert


A MOB-elnök, aki egyben a megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere, úgy fogalmazott, a mérkőzéssel teljesedik ki Győr "sportos város" jelzője, mert Magyarország egyik legsikeresebb sportágának legjobbjait láthatják a győriek az Aqua Sportközpontban.

Benedek Tibor szövetségi kapitány kifejtette, a legutóbbi, románok elleni világliga-selejtező jól sikerült, és bízik benne, hogy kitart a csapat lendülete. A szakvezető emlékeztetett, hogy az első csoportmérkőzésen már találkoztak a görög válogatottal, és Athénban két góllal a magyar válogatott nyert.

Benedek Tibor az emberelőny kihasználását jelölte meg a görögök erősségének. Közölte, az ellenfél mindig tud meglepést okozni, így most is nehéz mérkőzésre, ám győzelemre számít.

A csoportelső magyar válogatott ha nem kap ki, kijut a június 23. és 28. közötti bergamói döntőre. A szabályok értelmében ott az első helyezett kvalifikálja magát a 2016-os riói olimpiára.

MOB ahogy eddig, úgy ezután is minden segítséget megad a válogatottnak. Fotó: Cseh Róbert
MOB ahogy eddig, úgy ezután is minden segítséget megad a válogatottnak. Fotó: Cseh Róbert


Benedek Tibor elmondta, a görögök elleni felkészülést vasárnap kezdik Győrben, mivel addig a válogatott tagjainak még mérkőzéseik vannak. A nyilvános edzésekre vasárnap 19, hétfőn pedig 11 és 19 órakor kerül sor. A mérkőzés kedden 18.15-kor kezdődik, a szervezők 1200 nézőre számítanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurta Dániel: nem most kell gyorsnak lennem

Az olimpiai aranyérmes a fő számában, 200 mellen a szombati zárónapon úszik. Tovább olvasom