Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Férfi kosárlabda NB I - Kaposváron kezd a Sördögök

Szerdán este 6 órakor Kaposváron kezdi a bajnoki rájátszást a Soproni Sördögök férficsapata. A negyeddöntő párharc három győzelemig tart.
Múlt hét végén a középszakaszt hazai környezetben éppen a kaposváriak ellen fejezte be a soproni gárda, s tizenöt pontos, vagy annál nagyobb különbségű sikere esetén Sabáli Balázs gárdájáé lett volna a pályaelőny. A félidőben még úgy tűnt, lehet is rá esély, de a második félidő a vendégeké volt, s végül egypontos soproni siker született.

A múlt hét végi mérkőzés tapasztalatait így összegezte a soproni vezetőedző: – Szünet után az egyéni védekezésben sok hibát vétettünk. Az első félidőben tizenkét triplakísérletből hatot bedobtak játékosaink, szünet után viszont ez a mutató tizenegyből kettő lett..."

A negyeddöntő első felvonása kapcsán a Sopron edzője azt fejtegette: reméli, a sérülésből visszatérő két játékos, Boriszov és Poscic játéka tovább javul, még hatékonyabb lesz a két légiós.

Sabáli kiemelte: lélektanilag talán a legfontosabb a párharc első összecsapása. Most a roppant jól „összeálló" kezdőötössel rendelkező, hazai pályán támadásban nagyon erős, saját csarnokában a középszakaszban több alkalommal is száz pont fölé jutó Kaposváron lesz nyomás.

A múlt hét végi meccs első félidejéből kiindulva, amennyiben fegyelmezetten kosarazva, szervezetten védekezve a csapata meg tudja valósítani a tervezett elképzeléseket, rögtön elveheti a pályaelőnyt riválisától. Ezzel a céllal utazik Kaposvárra a Soproni Sördögök csapata.

A további program

Április 25., 18 óra: Sopron–Kaposvár
Április 28., 18 óra: Kaposvár–Sopron
Május 1., 18 óra: Sopron–Kaposvár (ha szükséges)
Május 3., 18 óra: Kaposvár–Sopron (ha szükséges)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökölvívás - Növelnék az utánpótlásbázist Győrben

A győri Patent-Gladiátor jövőre ünnepli 20. születésnapját. Tovább olvasom