Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Felülmúlta magát Kahn

Oliver Kahn nem csupán 24, hanem 89 percet élt túl kapott gól nélkül, tehát megjavította a saját Bundesliga-rekordját, mégsem lehetett maradéktalanul boldog. A Bayern München kapusa a Hamburg elleni mérkőzés 90. percében ugyanis kitűzte a fehér zászlót Takahara Naohiro fejesét követően, csapata pedig ezután kénytelen volt beérni három helyett egy ponttal.
A forduló másik, vasárnapra maradt találkozóján a VfB Stuttgart 1–0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot, és fellépett a dobogóra.

A vártnál sokkal könnyebben múlta felül az 1998–99-es szezonban felállított, 736 perces csúcsát Kahn. A HSV az első félidőben mindössze kétszer veszélyeztette – habár a próbálkozásokat látva talán még ezt állítani is túlzás… – a Bayern kapuját, ezeket a próbálkozásokat pedig könnyedén ártalmatlanította a világ legjobb kapusának megválasztott portás. A 24. percben pedig hivatalossá vált, hogy át kell írni a csúcslistát, hiszen Kahn akkor már 737 percnél tartott, attól kezdve csak az volt a kérdés, mennyi lesz az új rekord. Nos, 802 perc lett, a fentebb már említett, élete első Bundesliga-gólját szerző Takahara fejese következtében, aki Mahdavikia beadását követően csúsztatott a hálóba.

A Bayern kizárólag saját magát okolhatja a pontvesztésért, hiszen az első félidőben nyugodtan eldönthette volna a három pont sorsát. Claudio Pizarro egy szöglet utáni fejessel már a 11. percben megszerezte a vezetést a listavezetőnek, majd különös háború kezdődött. A részt vevő felek: a Bayern München szinte összes játékosa, illetve Martin Pieckenhagen, a Hamburg kapusa. A hadművelet meglehetősen egyszerű volt, hiszen a müncheniek rohamoztak – olykor töltés nélkül is tüzeltek –, Pieckenhagen pedig gyakorolhatta az elhárítást. Tökéletes munkát végzett, a későbbiekben egyszer sem kapitulált, és ennek különösen Takahara gólja után nőtt meg az értéke.

Bayern München-Hamburger SV 1-1
gólok: Pizarro 11., ill. Takahara 90.

A BVB ugyanis vereséget szenvedett a nap rangadóján Stuttgartban, és ezzel nem csupán messzebb került a címvédéstől, hanem kénytelen volt beletörődni abba is, hogy a VfB utolérte őt a tabellán. Az összecsapás egyetlen gólját Zvonimir Soldo szerezte, aki Balakov szabadrúgását követően fejelt a kapu jobb oldalába. Az egygólos különbség nem tükrözi híven a két együttes közötti differenciát, a VfB lényegesen többet támadott, helyzetek sokaságát tékozolta el, miközben a sárga-feketék csak egy ziccerrel – Ewerthon lövését a gólvonal előtt vágta ki Meira – jelentkeztek. A "svábok" sorozatban már a negyedik bajnokijukat nyerték meg, ilyenre legutóbb 1997 márciusában volt példa, amikor még a "mágikus háromszög", az Elber, Bobic, Balakov trió volt a VfB alappillére.

VfB Stuttgart-Borussia Dortmund 1-0
gól: Soldo 77.

Vasárnap még valamire vártak a német futball kedvelői: mi lesz Klaus Toppmöllerrel? Elküldi őt a Bayer Leverkusen, avagy továbbra is bizalmat szavaz neki? A papírforma a válást ígérte, de mint a "gyógyszergyáriak" esetében az idén oly’ sokszor, ezúttal is váratlan esemény következett be. Reiner Calmund, a Bayer menedzsere ugyanis a következőket nyilatkozta: "A csapat és a szurkolók pozitív reakciója, illetve a közös múlt miatt Toppmöllert továbbra is hiteles személynek tartjuk, és nem bocsátjuk el." Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a vasárnapi edzést gyomorproblémái miatt elmulasztó edző meddig maradhat Leverkusenben, de az jelenleg biztosnak tűnik, hogy a Hansa Rostock elleni meccsen még ő ül a kispadon.

20. forduló:

Hansa Rostock–Energie Cottbus
0–0,

Hannover–Nürnberg 4–2
gólok: Idrissou 10., 21., 23., Stefulj 71., ill. Júnior 32., Csirics 53.

Werder Bremen–1860 München
1–2
gólok: Klasnic 45., ill. Lauth 53., Borimirov 82.

Wolfsburg–Arminia Bielefeld
2–0
gólok: Schnoor 25., T. Maric 51.

Kaiserslautern–Mönchengladbach 2–0
gólok: Knavs 35., Klose 88. – 11-esből

Hertha BSC–Schalke 4–2
gólok: Preetz 28., Alex Alves 39., Matellán 51. – öngól, Marcelinho 88., ill. É. Mpenza 1., Oude Kamphuis 68.

VfL Bochum– Bayer Leverkusen 2–1
gólok: Hasemian 68., 84., ill. Babic 78.

Bayern München-Hamburger SV 1-1
gólok: Pizarro 11., ill. Takahara 90.

VfB Stuttgart-Borussia Dortmund 1-0
gól: Soldo 77.


Az állás

1.   Bayern München 20 13 5 2 40–15 44
2.   Borussia Dortmund 20 10 6 4 31–16 36
3.   VfB Stuttgart 20 10 6 4 33–24 36
4.   Werder Bremen 20 10 4 6 37–32 34
5.   Schalke 20 8 8 4 27–21 32
6.   1860 München 20 9 4 7 31–27 31
7.   Hamburg 20 8 6 6 25–26 30
8.   VfL Bochum 20 8 5 7 36–32 29
9.   Hertha BSC 20 8 5 7 26–25 29
10. Wolfsburg 19 8 2 9 23–24 26
11. Hansa Rostock 20 6 6 8 22–24 24
12. Arminia Bielefeld 20 6 6 8 23–28 24
13. Hannover 20 6 5 9 29–37 23
14. Nürnberg 20 6 3 11 26–34 21
15. Bayer Leverkusen 20 5 5 10 25–34 20
16. Mönchengladbach 19 5 4 10 20–24 19
17. Kaiserslautern 20 4 5 11 22–32 17
18. Energie Cottbus 20 4 5 11 18–39 17


nemzetisport.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimaradt ziccerek

Graboplast-ETO–Cornexi-Alcoa 26–26 (13–11) Tovább olvasom