Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Felnőtt győztes juniorként

Király Beáta juniorkorú versenyzőként a felnőttek között nyerte meg az Európa-kupát.

A soproni Lövér Íjász SC versenyzője, Király Beáta nyerte a 3D-s Európa-kupát. Az Európai Íjász Szövetség (EAA) az ausztriai Moosburgban rendezte meg a háromdimenziós versenysorozat utolsó fordulóját. Király ezt megelőzően három első és egy második helyet már begyűjtött a hat ország versenyzőit fevonultató viadal során, így igazán kedvező helyzetből várhatta a befejező fordulót. A még mindig csak juniorkorú, 17 éves Király keze nem remegett meg, s egy újabb sikerrel biztosította be összetettbeli elsőségét.

Pfaff László, a soproni klub elnöke elmondta: nagy öröm számukra ez a siker, ami azért nem volt teljesen váratlan a fiatal íjásztól.
„Bea szerencsére nemcsak ezeken a versenyeken remekelt, pár hete az országos bajnokságot is megnyerte a felnőttek között, így titokban bíztunk abban, hogy már nem engedi ki kezéből az első helyet. Az öt forduló során egyértelműen a leghiggadtabb versenyzést mutatta, így teljes mértékben megérdemelt a győzelme" – mondta az elnök, aki hozzátette: ez a siker nemcsak az ötéves soproni klub legjobb eredménye, hanem a magyar íjászsport történetében is egyedülálló nemzetközi siker.

Magáról a versenyről annyit érdemes tudni, hogy huszonnyolc állatfigurára kell lőniük a versenyzőknek. A legmesszebb lévő célpont negyvenöt méterre van.

„A figurák nem mozognak, fix helyzetük van. Ami az igazi kihívást jelenti, hogy nehéz előre kiszámítani a szélirányt, a fényviszonyok is változhatnak s könnyen előfordulhat, hogy emiatt elszámítja valaki a távolságot" – magyarázta Pfaff László.
Sajnos ez a versenyszám nem olimpiai sportág. Adódhat a kérdés, van-e esély arra, hogy esetleg Király szakágat váltva ringbe száll az ötkarikás kvótáért.

„Teljesen más idegzetet kíván a pályaíjászat s megint mást ez a háromdimenziós verseny. Utóbbiban nemcsak kötélidegekre, de jókora rafinériára is szükség van a jó eredmény eléréséhez. A döntés Beán múlik" – tette hozzá a klubelnök.

Nos, halljuk, mit mond erről maga az érintett, Király Beáta.
„Gondolkodtam már ezen, de még semmi nem biztos. Egyelőre jól megy ez a versenyszám s ahogyan az elnökünk mondja, valóban egy kicsit más beállítottság kell a pályaíjászathoz. Egyelőre nem foglalkozom ezzel, mert közeleg a világbajnokság s azon szeretnék minél jobban szerepelni" – mondta az újdonsült Európa-kupa-győztes.

Hogy ez konkrétan milyen eredményt jelent, arra ezt felelte Király: „Nem helyezésben, inkább pontszámban gondolkodom. Ha ugyanúgy célzok, mint az Európa-kupában, akkor már elégedett leszek magammal" – beszélt reményeiről a fiatal versenyző.

Király Beáta az EK-sorozatban 220 körüli átlagot ért el versenyenként – a huszonnyolc célponttal tíz-tíz pontot lehet elérni, vagyis összesen 280-at –, s ez női vonalon nagyon jó eredménynek számít.

A soproni diáklány – jelenleg a Vas-Villa’-szakközépiskola harmadik osztályos tanulója informatika szakon – 2002-ben vett részt első versenyén, s bár nem szerepelt rosszul, először tavalyelőtt hívta fel magára a figyelmet. A 18 méteres teremversenyt a juniorok között megnyerte. Egy évvel később második lett, míg tavaly szeptemberben a háromdimenziós EB-n a hatodik helyet szerezte meg.

Amit a versenyző már említett: az IFAA háromdimenziós íjász-
vb-t Ágfalván rendezik szeptember 25-től. Ezen Király mellett még legalább ötven magyar íjász áll lőállásba – köztük több megyebeli versenyző is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Riadalom a fedélzeten

A magyar válogatott ma este Zsenicán Bosznia-Hercegovina nemzeti csapatával mérkőzik meg. Tovább olvasom