Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Félmaraton: elvonultak a viharfelhők

Szabadidősport - A válság közepette jó dolog, ha pozitív jelenségekről is beszámolhatunk olvasóinknak. Jelen esetben arról, hogy mégis akadtak, akik hajlandóak támogatni a Győrött már hagyományossá vált félmaratoni (21,1 km-es) futóversenyt, amelyet így, egyéves kihagyás után újra megrendezhetnek a győri ipari parkban.
Március 18-án még azt nyilatkozta lapunkban Molnár Z. Csabáné, a megyei szabadidősport- szövetség elnöke (Veszélyben a győri félmaratoni verseny), hogy mivel támogatói felkérésükre számos cégtől visszautasító választ kaptak, úgy tűnt, ismét le kell mondaniuk erről a viadalról.

Szerencsére nem mindenki gondolta így, s a kitartásnak meglett az eredménye, a versenyhez szükséges anyagiak mintegy 80 százaléka biztosított. Június 7-én, vasárnap 9 órakor tehát rajtolhatnak az első futók, mert új névvel – VIII. Decathlon és Büchl Félmaraton – megrendezik a hagyományos győri futóversenyt.

A félmaraton mellett ezúttal is lesz 3x7 km-es váltófutás, s a kevésbé felkészültek, de a futást kedvelők, valamint a gyermekek 4 km-es távon mérhetik össze erejüket.

Nevezni már most lehet a szövetségnél (9022 Győr, Batthyány tér 2., tel.: 96/618-296), sőt, érdemes is minél előbb, mert május 30-ig jelentősen kedvezményes a nevezési díj.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az intenzíven ápolják a bírót

Labdarúgás - Valamelyest javult az állapota annak a gyömörei futballbírónak, aki több mint egy… Tovább olvasom