Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Fellebbez az ETO az UEFA-nál a kizárás miatt

Októberben dönthet az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete a Győri ETO fellebbezéséről, amelyet a nemzetközi kupákból való hároméves kizárása miatt nyújtott be a klub.
Klement Tibor ügyvezető a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, nemrég Genfben beszélt az ügy felelősével, aki a fellebbviteli elbírálást a következő hónapra ígérte. Hozzátette, ha másodfokon számukra elfogadhatatlan döntés születne, tehát az eltiltás érvényben maradna, akkor a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, amelynek végső ítéletét meg kell hoznia a tavaszi bajnoki idény végéig.

A Győrt azért büntette meg júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, mert megállapítása szerint az észt Jarmo Ahjupera átigazolásával összefüggésben a 2009. december 31-én lejárt tartozását nem egyenlítette ki. A Győr a hároméves, de csak egy alkalomra szóló eltiltás mellett 50 000 eurós pénzbírságot is kapott. A győriek ugyanakkor úgy vélekednek, a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el, mert addig nem fizethettek, amíg a játékos eredeti klubja nem állított ki számlát az összegről. Az ügyben a magyar szövetség (MLSZ) is érintett, mert az UEFA-döntés értelmében nem tartatta be a szervezet licencelőírásait, ezért 100 000 euróra büntette az MLSZ-t, azonban az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette.

"A bajnoki cím idén nem lehetetlen. Tarsoly Csaba tulajdonossal megfogadtuk, addig nem megyünk nyugdíjba, amíg az ETO ismét első nem lesz. Reméljük, már nem kell olyan sokáig várnunk erre" - mondta Klement a jelenlegi szezonnal kapcsolatban, hozzáfűzve, hogy idén zárhatja a futballklub az első nullszaldós évét.

Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy télen megerősítik az OTP Bank Ligában jelenleg második helyen álló együttes keretét, mert szeretnék Csertői Aurél vezetőedző minden igényét kielégíteni. Ennek fényében a hátvédsorban és a középpályán egy irányítóval erősödhet az ETO.

Klement szerint a Videoton-Debrecen kettős idén "a Győrrel már triumvirátussá bővült", a magyar mezőnyből anyagilag, játékerőben ez a három klub emelkedik ki. Megjegyezte, ebben a trióban a Győr harmadik az anyagi erőt illetően.

Olvasóink írták

  • 10. dsj 2011. szeptember 30. 09:00
    „Mire nem kell sokáig várni, hogy az illető urak nyugdíjba menjenek?
    Fogalmazni is csak pontosan, szépen, ahogy ...”
  • 9. ktl 2011. szeptember 30. 08:25
    „dudi1977!
    Az ÁFÁ-t a teljesítés után akkor is be kell fizetni, ha az ellenértéket még nem fizették ki. Ez a nagy magyar valóság. Igaz, ez a kötelezettség az eladót terheli, a példával csak azt akartam mutatni, hogy Ahjupera pályára küldésével az UEFA felé is létrejött a fizetési kötelezettség. Számlázástól függetlenül.
    Az igaz hogy egy irányba szurkolunk, csak a kapott 11-es jogosságán vitatkozunk.”
  • 8. dudi1977 2011. szeptember 29. 22:35
    „ktl!

    Saját vélemény szerint: ha te teljesítesz valamit, akkor ÁFA kötelezettséged akkor keletkezik, ha leszámlázod! Addig ugyanis nincs mi után ÁFÁ-t fizetni. Viszont amikor leszámlázod, attól kezdve számolhatod el bevételként (természetesen ha kifizetik), és miután a számlán lévő összeg ÁFA tartalma az államé (ugye adó), ezért kell neked befizetni.

    Legalábbis szerintem.... - viszont az ETO helyzetében úgy gondolom, hogy egy irányba szurkolunk, és kívánom, hogy ne csak a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál is vívják meg a csatát az európai kupaporondért!”
  • 7. ktl 2011. szeptember 29. 18:11
    „...és még valami kedve dudi1977!
    Ha a számlát csak egy év múlva kapom meg, az ÁFÁ-t akkor is a teljesítés szerint kell megfizetnem. És az APEH/NAV nem/sem szívbajos.”
  • 6. ktl 2011. szeptember 29. 18:00
    „kedves dudi1977!
    Most elbizonytalanítottál. De a teljesítés akkor is megtörtént...”
  • 5. dudi1977 2011. szeptember 29. 17:35
    „Kedves ktl!

    Nincs igazad!
    "A magyar törvények szerint is az ÁFÁ-t a teljesítés után kell megfizetni függetlenül attól, hogy a számla mikor kerül kiállításra és kiegyenlítésre."

    A magyar könyvelési szabályzat BIZONYLATELVŰSÉGET ír elő, azaz csak és kizárólag bizonylat alapján lehet és kell könyvelni. - azaz ha nincs számla, akkor nem lehet könyvelni, azaz nem lehet fizetni.
    Ebben pedig most teljesen igaza van az ETO-nak!”
  • 4. ktl 2011. szeptember 29. 16:08
    „artie75: és akkor mi van? A szituáció ugyanaz, a játékszabályokat nem is ismerjük igazán. Itt vitatkozni szerintem csak a büntetés mértékén lehet, azt én is súlyosnak tartom. Trianonban is hiába mondtuk a magunkét de tudod mit? Legyen igazad!”
  • 3. artie75 2011. szeptember 29. 15:53
    „ktl - jaja, csak itt nem igazán beszélhetünk áfáról, EU-n belül, nem azonos országbeli állít ki számlát.”
  • 2. ktl 2011. szeptember 29. 15:11
    „A teljesítés megtörtént, ismereteim szerint Ahjupera pályára is lépett.
    A magyar törvények szerint is az ÁFÁ-t a teljesítés után kell megfizetni függetlenül attól, hogy a számla mikor kerül kiállításra és kiegyenlítésre.”
  • 1. Tibi1 2011. szeptember 29. 14:24
    „Bajnokok leszünk, és Klement nyugdíjba megy!!!!
    Ennyi örömet egy mondatban! :-)
    "...Reméljük, már nem kell olyan sokáig várnunk erre" - mondta Klement "”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal - Rába ETO: Rigában az európai elit körért

Megérkezett Rigába a Rába ETO csapata. Mától vasárnapig az UEFA Futsal Cup csoportkörében itt lép… Tovább olvasom