Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Felkészülési emléktorna: 16 csapat az Alcufer-kupán

Labdarúgás - A hétvégén rendezik meg a hagyományos Alcufer-kupa teremlabdarúgó-tornát a győri Magvassy-sportcsarnokban
A hétvégén rendezik meg a hagyományos Alcufer-kupa teremlabdarúgó-tornát a győri Magvassy-sportcsarnokban, amivel a tizenhat részt vevő csapat immár ötödik alkalommal emlékezik Horváth Ferencre, a Gyirmót futballcsapatának egykori támogatójára.

Jótékony céllal

A mezőnyben egy szlovákiai negyedik ligás magyar csapat, az FC Ekel is helyet kapott. A szervezők az emléktorna teljes bevételét a Szívkatéterezés Győr Alapítványnak ajánlották fel, valamint a bejáratnál és a VIP-helységben is adománygyűjtőket helyeznek el, melyekbe várják a támogatók felajánlásait.

Menetrend

Szombaton 9 órától az A és a B, 14 órától a C és a D csoport küzdelmeit rendezik. Vasárnap délelőtt 9 órától az alsóházi rájátszás következik, délután 2 órától pedig a felsőházba jutott csapatok mérkőznek meg egymással. A döntő vasárnap 18.35 órakor kezdődik.

csoportbeosztás. A csoport: Lipót-Pékség (NB III), Öttevény (megyei I. o.), Csorna (NB III), FC Ekel (szlovák). B csoport: Ajka (NB II), MTE 1904 (NB III), Győrszemere (megyei I. o.), Koroncó (megyei I. o.). C csoport: Gyirmót (NB II), Nyúl (megyei I. o.), WHB-Ménfőcsanak (megyei I. o.), Lébény (megyei I. o.). D csoport: Győri ETO FC B (NB II), SVSE-GySEV (NB III), Jánossomorja (megyei I. o.), Abda (megyei I. o.).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elérte őszi célját az MTE 1904

Labdarúgás - A bajnoki táblázat ötödik helyén telelt az MTE 1904 az NB III Bakony-csoportjában. A… Tovább olvasom