Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Feljelentések a botrány után

Fölöttébb viharos körülmények között fejeződött be a Soproni sÖrdögök–Univer KSE férfi kosárlabda-mérkőzés.

A kecskemétiek egyébként soproni illetőségű edzője, Meszlényi Róbert a lefújás után megrágalmazta a mérkőzés első számú játékvezetőjét. Váradi György pedig ezek után feljelentette Meszlényit, aki egyébként a férfiválogatottnak is szakvezetője.

Lejtett a hazai pálya?

Meszlényi Róbert
– Egyet aludva a mérkőzésre ma már másként látja a történteket? – kérdeztük Meszlényit, aki pár éve női vonalon a Soproni Postással ért el szép sikereket.

– Nem aludtam egy percet sem, annyira az események hatása alá kerültem – mondta az edző. – Sokakkal beszélgettem a mérkőzés után – soproniakkal is. Összességében az a kép alakult ki bennem, hogy végig volt némi játékvezetői nyomás rajtunk, amely az utolsó két-három percre nagyon nagy lett. Hozzáteszem, nemcsak emiatt kaptunk ki, mi is hibáztunk a végjátékban, de a hajrára, továbbra is úgy érzem, nagyon felbillent a pálya. A soproniak javára mindent befújtak, amivel nincs is semmi gond, viszont a mi támadásainknál két-három egyértelmű esetben is, amikor a hazai játékosok ellen kellett volna személyi hibát ítélni, néma maradt a síp.

– A lefújás után szinte nekitámadt Váradi játékvezetőnek, s elmondta sok mindennek. A játékvezető ezért feljelentette. Jó döntés volt így „kirohanni" ellene?

– Nézze, Váradi úrral kapcsolatban elég rosszak a tapasztalataink. Nem is szerettük volna, hogy ő vezesse ezt a mérkőzést, kértük a játékvezető-küldőket, küldjenek más bírót, de ez nem történt meg. Tíz éve edzősködöm, pályafutásom alatt öt technikait ha kaptam, nem úgy vagyok számon tartva, mint egy hőzöngő, hanem inkább, mint egy nyugodt edző. A bajnokság nagyon kiegyensúlyozott, sok a nagyon szoros mérkőzés, és bizony nemegyszer előfordul, hogy a játékvezetők „belenyúlnak" egy-egy eredménybe. Most úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget. Ami pedig a feljelentést illeti, az illetékes fórumon mi, azaz a klub, az Univer is feljelenti Váradi urat.

Logikátlan a nyilatkozat

Megkerestük az ügyben a korábbi legendás játékvezetőt, Cziffra Mihályt, az Országos Játékvezető Bizottság elnökét. Ő adhat engedélyt arra, hogy a játékvezetők nyilatkozhatnak-e bizonyos esetek kapcsán.

– Elnök úr, szeretnénk hallani Váradi György véleményét a Soproni sÖrdögök–Univer bajnoki mérkőzés lefújása után történtekről. Nyilatkozhat?

– Nem!

– Akkor az ön véleményére lennénk kíváncsiak. Mit tud az esetről, s mi várható?

– Váradi Györgynek vizes a térde. Engedélyt kért, hogy a mérkőzés napjának délelőttjén egyedül, illetve a feleségével utazzon el, s a sárvári termálfürdőben kezelésen vegyen részt, s úgy utazzon tovább – mondta Cziffra. – Az engedélyt megkapta, de úgy, hogy ő saját
autóval, saját költségen utazzon, a hazai klub csak a mérkőzés ellenőrének útiköltségét fizette. A  kezelés után Váradi Sopron előtt nem sokkal, Kópházán valóban a Tercia étteremben ebédelt, s ezt is számlákkal tudja igazolni. Állítólag a kecskemétiek is itt ebédeltek, s látták Váradit, de nem értem az egész nyilatkozatnak a logikáját.

Ami a feljelentést illeti, utasítottam, hogy minden részletre kiterjedően írja le a jelentésben, mi történt. Az ügy kivizsgálását tehát megindítottam, kértem a soproni klub vezetőit, minél előbb küldjék el a mérkőzés felvételét. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget saját kijelentéseiért.
Meszlényi Róbert itt játékosainak magyaráz,  később megrágalmazta a bírót.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsúzott a BL-től a Liverpool és a Real Madrid

A címvédő FC Liverpool búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája további küzdelmeitől, miután - csakúgy,… Tovább olvasom