Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Felépültek a sérültek

Hosszú idő, három hét elteltével lép pályára újra hazai környezetben a Röhnisch Foton Sopron női kosárlabdacsapata. Válé Flórián tanítványai ma 18 órától a BEAC-ot fogadják bajnoki mérkőzésen.

A Foton már jó ideje bebiztosította 7. helyezését, s nincs már tétje a középszakasz mérkőzéseinek. Válé Flórián ennek ellenére próbálja „ébren tartani" a harci szellemet. Erre azért is szükség van, mert mostanában elég ritkán, másfél-két hetente voltak csak meccsek. Ami pozitívum, hogy felépült a két közelmúltban sérüléssel bajlódó kulcsember, Szőke Ildikó és Radnóty Krisztina.

Válé Flórián szerint a BEAC elleni bajnoki ma Sopronban, valamint vasárnap a fővárosban több szempontból is jól szolgálhatják csapata felkészülését a play offra, amelyen a másik fővárosi együttes ellen megpróbálják kiharcolni az első hatba kerülést. „A BEAC-nak Nagy Viktória és az orosz Lisina személyében két igen magas centere van. Velük szemben felkészülhetünk a BSE két, főleg a mi palánk alatti játékosainkhoz képest alacsonynak éppen nem mondható középjátékosa, a Kalmár-Nagy, Palmer duó elleni nagy csatára.

Ezen túlmenően a két meccs abból a szempontból is borzasztó fontos, hogy a két már említett, sérülésből felépült kulcsjátékosunk játékba lendüljön. Ma mindenesetre szeretnénk jó játékkal és győzelemmel örömet szerezni szurkolóinknak, akik bizony elég régen láthatták a csapatot."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védekezés nélkül nehéz nyerni

DKSK Euroleasing- Orsi Sopron 106 97 (23–22, 31–20, 27–19, 25–36)… Tovább olvasom