Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Feledtetnék a kisiklást

A bajnoki címvédő szeretné kijavítani debreceni botlását. A Tento-ETO ugyancsak holnap Csömörön lép pályára.

Hét közepén a Graboplast- ETO váratlan vereséget szenvedett Debrecenben, így a vasárnap a szokottnál másfél órával később kezdődő Dunaferr elleni találkozón létkérdés a győriek szempontjából a győzelem. Róth Kálmán vezetőedző szerint ehhez más felfogásban kell játszania csapatának, mint a Debrecen ellen.

„ A lányok nem hitték el szerdán, hogy kikaphatnak. Sajnos egy padlón lévő együttest segítettünk felállni, de ez a mérkőzés már elmúlt, most már az újabb feladatra kell koncentrálnunk. Nyilván tanulságai voltak a vereségnek, amiből remélhetőleg tanultunk. A csapat az elmúlt években többször is bebizonyította, hogy amikor kell, akkor odateszi magát, s egy rosszabb eredményt képes gyorsan elfeledtetni. Most a Dunaferr ellen itt a lehetőség erre. Nem lesz egyszerű a feladat, mert ellenfelünk elsősorban mentálisan pihentebben várja a rangadót" – mondta a győriek szakvezetője.

Kisebb gondot jelent, hogy vannak sérültjei a Graboplast- ETO-nak, igaz, várhatóan Nagy Krisztina játszhat, Ana Maria Lazer játéka viszont kérdéses.
„ Nagy sarokcsont-, Lazer pedig Achilles-ín-gyulladás miatt nem edz rendesen hetek óta. Nem panaszkodunk azonban, mert nekünk minden körülmények között győznünk kell, bárki is lép majd pályára" – tette hozzá Róth Kálmán.

A rájátszás első fordulója után egyébként a címvédő győrieknek és a Dunaferrnek négy-négy, a Ferencvárosnak és a Debrecennek három-három pontja van, tehát teljesen nyílt a harc az aranyéremért és a dobogós helyekért. Remélhetőleg holnapra azért a győriek neve mellé újabb két pont kerül...

A KEK-döntővel kapcsolatos hír, hogy az európai szövetség döntött Görbicz Anita piros lapjáról. A hivatalos állásfoglalás szerint a győri irányító mindkét találkozón játszhat. A mérkőzéseket várhatóan szombaton játsszák majd. Az első összecsapást május 13-án 20 órakor, a visszavágót 20-án, 16.15-től rendezik. Az első összecsapást a Sport1, utóbbit a magyar televízó közvetíti élőben.

Edzésről a kórházba


A Tento-ETO vasárnap 18 órakor a Csömör otthonában lép pályára, s újabb győzelmével szinte biztosan a kilencedik helyen végezne az alsóházban. Tóth László vezetőedző: „Természetesen nyerni szeretnénk. Ha sikerül sok futásra késztetnünk ellenfelünket, akkor felőrölhetjük ellenállásukat. Gondot okoz, hogy a csütörtöki edzésen Remete és Gamrát úgy ütközött, hogy mindkét játékost kórházba kellett vinni. Utóbbi játékos nem is tud vasárnap játszani."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MKB: Teasley távozott

Nikki Teasley soproni története véget ért. A játékos kedden bejelentette: azonnali hatállyal távozik… Tovább olvasom