Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Felavatták Payer Imre síremlékét

Az ETO 100 Baráti Kör kezdeményezésére felújították és tegnap felavatták Payer Imre volt válogatott labdarúgó és olimpikon síremlékét a győr-nádorvárosi köztemetőben.
Bensőséges ünnepség keretében szerda délután felavatták Payer Imre 21-szeres válogatott labdarúgó és olimpikon síremlékét a győr-nádorvárosi köztemetőben. Az ünnepséget és a sír felújítását az ETO 100 Baráti Kör szervezte az egykori jeles labdarúgó emlékére.

A sírnál Papp Győző, a Kisalföld sportrovatvezetője – akinek júliusban megjelent kétrészes írása adta az impulzust a sír rendbetételéhez – emlékezett meg az egykori labdarúgó életútjáról.

A Győri ETO történetének első neves játékosa Payer Imre volt, aki 1910-ben átigazolt a Ferencvárosba.

Életrajzaiban születésének és halálozásának idejeként több különböző időpont szerepel. Alapos kutatómunkával sikerült kideríteni a valódi dátumokat és Győrben megtalálni elhanyagolt sírját is.

Több érdekesség is fűződik a nevéhez, egyrészt ő volt a fővárosi klub első vidékről igazolt labdarúgója, másrészt később ő volt az első magyar futballista, aki külföldre szerződött.

A válogatottban 1911 és 1918 között 21 alkalommal szerepelt és 4 gólt szerzett. Tagja volt az 1912-es stockholmi olimpián ötödik helyezett és egyben vigaszdíjat nyert csapatnak.



A pályafutása befejezése után évtizedeken át edzősködött Olaszországban, ahonnan az ötvenes évek közepén tért haza és 1957. augusztus 16-án hunyt el Győrött.

Az elhalálozása évfordulójára időzített ünnepségen többek között részt vett Palotai Károly, az ETO olimpiai bajnok labdarúgója, volt világhírű játékvezető.

Az ETO FC nevében Klement Tiborügyvezető és Horváth Cs. Attila klubmenedzser, a baráti kör képviseletében pedig Jakab Attila társelnök helyezett el koszorút a síremléken, amely _Kupó László kőfaragómester önzetlen segítségével újult meg. A táblán látható az ETO 100 Baráti Kör címere és az olimpiai ötkarika is.

Olvasóink írták

  • 1. Batistuta 2012. augusztus 16. 14:02
    „Szép gesztus. Kár, hogy Kovács István rontja az összképet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új csapat az SVSE-nél

Az SVSE-GYSEV-Goldschmidt a Magyar Kupában kilenc góllal „hangolt" a hétvégi bajai bajnoki… Tovább olvasom