Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Fél lábbal az elődöntőben

Villámrajtot vett a Graboplast-ETO, hiszen a 7. percben már 5–0 volt Görbiczék javára.

Villámrajtot vett a Graboplast-ETO, hiszen a 7. percben már 5–0 volt Görbiczék javára. A győriek kemény, agresszív védekezésének ellenszerét nem találta a vendég Zalau, a gyors indításokból viszont „szétrohanta" ellenfelét a hazai együttes, s komoly lépéselőnyre tett szert. A románokon valamelyest segített a teátrális jeleneteiről is híres Gheorghe Tadici edző jó másfél perces időkérése: a román szövetségi kapitányként is dolgozó szakvezető mit sem törődve az egy perc után felharsanó dudaszóval, tovább magyarázott lányainak, amiért sárga lappal bűnhődött.

A folytatásban összeszedettebb volt támadásban a román alakulat, így védekezésben is fel tudtak állni a rájuk jellemző 3–2–1-es fallal, aminek áttörése kisebb nehézséget okozott a zöld-fehéreknek. Szerencsére annyira nem, hogy ne tudta volna tartani öt-hat gólos vezetését a győri gárda. A románok mindössze két ízben tudtak három gólra feljönni (7–4, 12–9) – a második esetben ráadásul kettős győri emberelőnyben is gólt tudott lőni a Zalau –, de szerencsére mindig volt valaki a győrieknél, aki hozzátett némi kis pluszt a játékhoz.

Szünet után sem sokat változott a játék képe. A győriek őrizték megnyugtatónak tűnő előnyüket. Tadici hiába próbált lélektanilag hatni a spanyol játékvezetői párosra, illetve a zsűriasztalra, csapatán ezzel nem tudott segíteni. Egyedül talán a balátlövő Holhos volt az, aki inkább a játékra koncentrált, s több alkalommal is túljárt a győri védelem és Sirina eszén, de egymaga kevésnek bizonyult ahhoz, hogy komoly veszélyt jelentsen a győri vezetésre.

Az utolsó tíz percben ráadásul fokozta az iramot a Graboplast- ETO, többször is labdát szereztek a védőfalból kilépő játékosok, így a zöld-fehérek tíz perc alatt megduplázták az addig megszerzett előnyt, s több mint megnyugtató előnyt szereztek a vasárnap magyar idő szerint tíz órakor kezdődő visszavágóra.
A győriek fél lábbal már az elődöntőben érezhetik magukat, de nem árt óvatosnak lenni, hiszen hatvan perc azért még hátravan...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ETO játszhat, a Matáv nem

Sopronban futballra alkalmatlan a játéktér, ezért elhalasztották a szombatra kisorsolt Matáv FC Sopron-MTK mérkőzést. A Győri ETO FC a Ferencváros ellen lép pályára. Tovább olvasom