Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Fehér Miklós-emlékgála: Megvédte címét a Lázár Lovaspark Team

A Győri Közélet nyerte az első ízben kiírt VIP-tornát.
Magabiztos játékkal utasította maga mögé ellenlábasait a Lázár Lovaspark Team, így a veterán futsaljátékosokkal megerősített csapat révén először védte meg valaki a címét a Fehér Miklós-emlékgálán. Az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány szervezésében ötödször rendeztek öregfiúk-labdarúgótornát a Magvassy-csarnokban, ahol ismét több mint egy tucat korábbi válogatott labdarúgó lépett pályára a csapatokban – és ezúttal először a VIP-csapatok számára is tornát rendeztek. A 8 órás program során több mint 2000 ember fordult meg a csarnokban, a nézők – és a Sport TV-nek köszönhetően a televízió előtt ülők – összesen 17 mérkőzést láthattak.



A Győri ETO FC magabiztos győzelmeivel kezdődött az emléktorna. A házigazda előbb a dunaszerdahelyieket győzte le, majd az egész nap legnagyobb különbségű sikerét aratta a gála újonca, a Videoton ellen.

Hajszán Gyuláék 7–1-re legyőzték a Csucsánszky Zoltán vezette piros-kékeket – akkor még nem sejthették, hogy később meggyűlik a bajuk a fehérváriakkal.

A másik csoportban a címvédő Lázár Lovaspark Team a tavalyi összeállításában érkezett, és fölényesen győzte le két fővárosi riválisát, az MTK-t és az Újpestet. A két nagy múltú gárda így egymás ellen dönthette el, melyikük jut be az elődöntőbe. Ez végül a lila-
fehéreknek sikerült.

Mindez azt jelentette, hogy az egyik elődöntőben, ahol az ETO és az Újpest nézett egymással farkasszemet, nem kevesebb, mint tizenegy egykori válogatott labdarúgó léphetett pályára. A hazaiaktól Hajszán Gyula, Bordás Csaba, Korsós Attila, Herczeg Miklós és Puglits Gábor, az újpestiektől Kovács Zoltán, Lőw Zsolt, Erős Károly, Fehér Csaba, Szlezák Zoltán és Zombori Zalán. A mérkőzésen aztán a szerencse elpártolt Verebes József tanítványaitól. A Mágus csapata hiába támadta végig a meccset, az Újpest jól használta ki kevés lehetőségét és 2–0-ra nyert, így bejutott a fináléba. A másik ágon nem született meglepetés, a Lázár Lovaspark könnyedén túllépett a Videoton együttesén is.

Eközben a VIP-csapatok is megkezdték a tornát, az olimpikonok többek között a kétszeres öttusabajnok Martinek János és a hatszoros vb-ezüstérmes birkózó, Deák Bárdos Mihály részvételével, a Parlament együttese többek között Budai Gyula államtitkárral és Csampa Zsolt honvédelmi bizottsági elnökkel a soraiban. A Sport TV az egykori válogatott kapus, Hajdú Attila mellett elsősorban ismert kommentátoraiban – Matuz Krisztiánban és Petúr Andrásban – bízott, míg a Győri Közélet Lipovics Szilárd jegyző és Horváth Cs. Attila fürdőigazgató játéka mellett a korábbi magyar bajnok Turbék István kiváló teljesítményére is számított.



A végső győzelemre sokáig a Parlament csapata tűnt a legesélyesebbnek, hiszen a kitűnő futsalos Temesi Norbert vezérletével nagyobb különbségű győzelmeket aratott – a tévések ellen 0–2-ről fordítottak bravúrral –, ám a Győri Közélet ellen nem tudták korábbi eredményes játékukat mutatni, így a hazaiak három győzelemmel végül diadalmaskodtak.

Az öregfiúktornán a helyosztókon a végletekig kiélezték a döntést a csapatok. Az első két meccs csak a büntetőkkel dőlt el. Így nyert az MTK a Dunaszerdahely ellen, majd az ETO a Videoton ellen.

A döntőben a címvédő végig uralta a meccset és ismét legyőzték az újpestieket, így Szanyó Károly, Mészöly Géza, Juhár Tamás, valamint a futsallegendák, Kénoszt Ferenc, Baranyai Pál és Szimcsák Tamás vezérletével ismét ők vehették át az első helyezettnek járó serleget.
A szervezők mindkét sorozat után több különdíjat is kiosztottak. A gólkirály Szimcsák Tamás (Lázár) és Temesi Norbert (Parlament), a legjobb kapus Sebők Zsolt (ETO) és Kristóf András (Olimpikonok), a legjobb mezőnyjátékos pedig Kovács Zoltán (Újpest) és Szilvágyi Ferenc (Győri Közélet) lett.

Az eseményen az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány, illetve a Petz-kórház koraszülöttosztályának nevében Peczár László és dr. Szigeti Éva mondott köszönetet valamennyi résztvevőnek és nézőnek, akik jelenlétükkel és adományaikkal – több mint egymillió forint jött össze – segítik azt, hogy évről évre minél több kisbaba kaphassa meg azt az ellátást, amire szüksége lehet akkor, ha koraszülöttként jön a világra.
A döntőben a sárga mezes címvédő magabiztosan állta útját az Újpestnek (bal oldali kép), míg a bronzmeccsen az ETO a Videotont győzte le nagy csatában.

Eredmények. VIP-torna: Parlament–Sport TV 4–2. Gsz.: Temesi (3), Csampa, ill. Maráz, Selmeczi.

Győri Közélet–Olimpikonok 1–0. Gsz.: Horváth E.
Győri Közélet–Sport TV 3–2. Gsz.: Németh P. (2), Horváth Cs. A., ill. Maráz, Selmeczi.
Parlament–Olimpikonok 4–1. Gsz.: Csampa (2), Bácskai, Temesi, ill. Csoknyai.
Sport TV–Olimpikonok 4–1. Gsz.: Maráz (2), Selmeczi, Petúr, ill. Szanyó.
Győri Közélet–Parlament 3–1. Gsz.: Németh, Turbék, Horváth E., ill. Temesi.
Végeredmény: 1. Győri Közélet 9 pont, 2. Parlament 6, 3. Sport TV 3, 4. Olimpikonok 0.

Öregfiúktorna. A csoport: Győri ETO FC–Dunaszerdahely 3–2. Gsz.: Herczeg, Germán, Csató S., ill. Ollári, Bognár. Videoton–Dunaszerdahely 2–1. Gsz.: Bobory, Csucsánszky, ill. Bognár. Győri ETO FC–Videoton 7–1. Gsz.: Germán (3), Mitring (2), Hajszán, Herczeg, ill. Király. B csoport: Lázár Lovaspark Team–MTK 4–0. Gsz.: Szimcsák, Baranyai, Kénoszt, Szanyó. Lázár Lovaspark Team–Újpest 3–1. Gsz.: Szimcsák, Baranyai, Weisz, ill. Fehér Cs. Újpest–MTK 4–0. Gsz.: Kovács Z. (2), Erős, Zombori.
Elődöntők: Újpest–Győri ETO FC 2–0. Gsz.: Kovács Z., Víg. Lázár Lovaspark Team–Videoton 4–1. Gsz.: Szimcsák, Szanyó, Schranz, Weisz, ill. Bozzai.

Az 5. helyért: MTK–Dunaszerdahely 3–3 (büntetőkkel: 3–2). Gsz.: Szabó, Babos Áron, Bencze, ill. Bognár, Novota, Erős Gy.
A 3. helyért: Győri ETO FC–Videoton 1–1 (büntetőkkel: 3–1). Gsz.: Korsós, ill. Vajda.

Döntő: Lázár Lovaspark Team–Újpest 4–1. Gsz.: Szimcsák, Baranyai, Schrancz, Szanyó, ill. Györök, Fehér.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol vezetőedző a DVTK kosárlabdacsapatánál

Maikel Lopez a sokszoros spanyol bajnokcsapat Gran Canariától érkezik Miskolcra. Tovább olvasom