Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Feczesin Róbert négy évre a Bresciáé

Az olasz másodosztályú Brescia csapatához igazolt az FC Sopron előző évadbeli házi gólkirálya, Feczesin Róbert.
A 21 esztendős labdarúgó négy esztendőre kötelezte el magát az olasz gárdához, ahol szerdán áll edzésbe. Korábban orvosi vizsgálaton vett részt s a szerződését aláírni már járt az olasz egyesületnél.

Mint mondta, nem lesz egyedüli magyar, hiszen csapattársa lesz az Angliából a Brescia csapatához szerződött Vass Ádám, akit egyébként Feczesin korábban nem ismert személyesen.

A fiatal csatár örül a lehetőségnek. Mint mondta, reméli, megállja a helyét, és nem tart attól sem, hogy a válogatottságot tekintve nem figyel rá a magyar kapitány, Várhidi Péter. Abba az országba igazolt, amelynek válogatottja a világbajnok, s ez úgy is előrelépés lehet számára, hogy a másodosztályban futballozik.

Külföldi kapust és csatárt is várnak az FC Sopronhoz
Újabb két labdarúgó csatlakozik az FC Sopronnál a már amúgy is népes számú próbajátékos mellé, mindannyian a mai Újpest elleni edzőmeccsen (18 ó) is játszhatnak.

Amint arról Köteles Zsolt, az FC Sopron ügyvezetője beszámolt, a 23 éves, szerb–svájci kettős állampolgárságú Bosko Borenovic kapus legutóbb a Zimun csapatában védett. Az olasz 18 és fél éves Orlando Aquino leigazolása már a télen felvetődött, de újabb fél évig maradt a Libertynél, a soproni klub többségi tulajdonosának, Vízer László Máriusznak a román csapatában.

A Vasastól igazolt Ködöböcz Csaba középpályás kétéves szerződést írt alá Sopronban, az újpesti Hullám Attila, valamint Freud Gábor egy-egy éves kölcsönadási szerződését is szintén a napokban szentesítették az érintett felek.

Hír még az FC Sopron háza tájáról, hogy a klub szerdán kezdi meg a szezonbérletek árusítását, amelyeket munkaidőben a klub irodájában lehet megvásárolni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimatekozott első hely

Főképp remek boksztaktikájának köszönhetően a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte az 58.… Tovább olvasom