Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

FC Sorpon-Nyíregyháza 1-1

Az első győzelem megszerzésében reménykedtek a soproni szurkolók. Az újonc nyírségiek viszont két meccsükön gólt sem kaptak, így különösen sokat jelentett, hogy időben megérkezett Portugáliából a hazaiak legutóbb ott futballozó szerb csatárának, Danilo Belicnek a játékengedélye.

A héten igazolt másik támadóval, a francia–kameruni Jimmy Jones Tchanával együtt számíthatott rájuk Détári Lajos. Rá is fért az erősítés a hazai támadósorra. A soproniak eddigi három bajnokijukon egyetlen gólra voltak képesek – amit a sérült Sira szerzett...

A nyíregyháziak hamar jelezték egy veszélyes kontrával, folytatni szeretnék eddigi jó szereplésüket. A 10. percben viszont vezetést szerzett a Sopron, s a gólban főszerepet játszott a két új támadó.

A vezető gól ahelyett, hogy megnyugtatta volna, szinte teljesen elbizonytalanította a soproniakat. A hazaiak szerencséjére a nyíregyháziak nem tudták kihasználni, hogy többször is labdát szereztek a soproni térfélen, pontatlanul futballoztak, igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. A Sopron vezető gólja utáni érthetetlen passzivitása miatt mégsem volt érdemtelen a nyíregyházi egyenlítés.

A félidő hajrájában újra fölénybe került a soproni csapat, lendületesen, agresszíven futballoztak a hazaiak. Úgy tűnt, jót tett számukra a korai csere, valamint hogy Ködöböcz és a nagy hibaszázalékkal futballozó Giura helyet cserélt, előbbi feljött a középpályára, utóbbi pedig hátra került a védelembe. Kérdés persze, hogy a támadó szellemű játékkal miért kellett a vendégek egyenlítő gólját megvárni...

Hazai lesgóllal, majd Bagoly Gábor sérülésével kezdődött a második félidő. Ezt követően enyhe hazai fölény mellett sokáig mezőnyjáték folyt – helyzetek nélkül – mindkét fél részéről igen sok hibával. A hajrában egy-egy pontrúgás után mindkét csapat előtt adódott helyzet, ám az eredmény már nem változott.

90 perc krónikája
10. p:
Farkas jobbról középre lőtt labdáját Belic lőtte kapura mintegy tizenkét méterről, a labda Ambruszról Tchana mellé pattant, aki nyolc méterről estében a kapuba kanalazott. 1–0.
25. p: Bagoly passzolt a soproni 16-os előterében Miskolczihoz, akinek 22 méteres lövése után a labda egy soproni védőn megpattanva becsapta a balra induló Varga kapust és a soproni kapu jobb oldalába vágódott. 1–1.
48. p: Giura remek passzával Tchana lépett ki a jobbösszekötő helyén. Már ő is helyzetben volt, azonban önzetlenül Belichez passzolt, aki ugyan 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, ám a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.
84. p: Lippai jobbról, szögletből élesen a soproni kapu elé lőtte a labdát, amelyet a berobbanó Hegedűs a felső kapufára csúsztatott.
89. p: Hullám ívelte balról, szögletből a labdát a nyíregyházi kapu előterébe, Belic 6 méterről kapura fejelt, ám Lazareanu gyors vetődéssel elérte a bal alsó sarokra tartó labdát.
Mestermérleg

Détári Lajos: – Jóval többet is kihozhattunk volna ebből a meccsből, ha a gyorsan megszerzett vezető gólunk után érthetetlen módon nem esünk szét és nem kezdünk kapkodni. Ezt azonban a Nyíregyháza kihasználta és kiegyenlített. Voltak ugyan gyenge teljesítmények, de a küzdőszellemmel, az akarással elégedett vagyok. Azt pedig, hogy milyen volt a játékvezetés, a helyszínen több mint háromezer ember láthatta.

Révész Attila, a Nyíregyháza menedzsere: – A mérkőzés elején meglepett bennünket a Sopron, nem tudtunk mit csinálni a két csatárukkal. Miután hátrányba kerültünk, rendeztük sorainkat, átvettük a játék irányítását és sikerült kiegyenlítenünk. Aztán volt egy olyan lélektani pillanat, amikor is megfordíthattuk volna a meccset, ám ezt nem sikerült kihasználni. Szünet után mindkét csapat sokat tett a győzelemért, adódtak lehetőségek itt is, ott is, összességében elégedettek lehetünk a döntetlennel.

Góllal debütált a csatár

Jimmy Jones Tchana, aki góllal debütált Sopronban: – A gólnál egy lepattanó labdát sikerült a kapuba juttatnom. Annak örülök, hogy az új csapatomban az első meccsen sikerült gólt szereznem. Annak viszont nem, hogy nem sikerült itthon tartani a három pontot. Úgy érzem, a második félidő elején szabályos gólt szereztünk, amelyet érvénytelenített a játékvezető.

Farkas Attila, aki aktívan, a támadásokat is gyakran segítve jól futballozott: – Éreztem, hogy megy a játék, de sokkal jobban örülnék, ha nekem nem ment volna ennyire, de nyert volna a csapat.

Botár László

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megleckéztetnék a két újoncot

Mindkét megyebeli NB I-es csapatunk újonc együttes ellen szerepel a hétvégi fordulóban. A Sopron hazai pályán fogadja a Nyíregyházát, a Győri ETO FC Siófokon lép pályára. Bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mégis öt ponttal többet szerzett az újonc Nyíregyháza az FC Sopronnál. Tovább olvasom