Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

FC Sopron: Az olasz befektető erősítést ígér

A soproniak mezőnyben minimum egyenrangú ellenfelei voltak a hazai csapatnak, ám a mérkőzés elején kihagyták a helyzeteiket, majd egy pontrúgásnál figyelmetlenek voltak, később pedig jött egy durva egyéni hiba és ez megpecsételte sorsukat.
90 perc krónikája

24. p: Egy szögletből Nagy  ívelte a labdát a soproni kapu előterébe és a védők Varga kapussal egyetemben csak nézték, amint Csobánki 5 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 1–0.

44. p: A hosszan előrevágott labdát a soproni 16-oson belül Sifter gyakorlatilag Nagy Dánielnek vette le, aki kilépett vele a balösszekötő helyén. A soproni védő becsúszott, a fehérvári játékos elesett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 11-esből Sitku a jobbra vetődő Varga mellett a soproni kapu közepébe gurította a labdát. 2–0.

90. p: Freud ívelte a labdát a fehérvári térfél közepéről szabadrúgásból  a hazai kapu előterébe, Fehér pedig 7 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba lőtt – a játékvezető szerint lesről. 

A találkozó elején elmaradtak a várt huszáros fehérvári rohamok, a soproniak ügyesen járatták a labdát a középpályán, többet birtokolták a játékszert az utóbbi hetekben a sikert sikerre halmozó ellenfelüknél. Az első negyedórában igazán nagy helyzet, „méghozzá kettő is" Sebők Zsolt kapuja előtt adódott. A félidő első felében egyértelműen Détári Lajos együttesének akarata érvényesült. A fehérváriak első valamirevaló akciójuk végén betaláltak. A hazai vezető gól pár percre megtörte a soproni csapatot, de hullámvölgy után újra folytatta kulturált, pontos futballját a mezőnyben a soproni csapat. Ekkor azonban sajnos már kapura kevésbé volt veszélyes a vendégcsapat, mint az első negyedórában.

A félidő hajrájában aztán egy durva egyéni hibából megduplázta előnyét a Fehérvár. Soproni helyzettel indult a második félidő, majd többször is próbálkoztak átlövéssel a soproniak, ám ezek hárítása nem okozott különösebb nehézséget a fehérvári kapusnak.

Az 55. percben Gyömbér egy ütközésnél megsérült, hordágyon kellett levinni a soproni középpályást. Détári kettős cserével próbálta frissíteni csapatát. A mezőnyben helyenként továbbra is ügyesen futballozott a Sopron, többet is birtokolta a labdát ellenfelénél, ám vagy az utolsó passzok nem sikerültek, vagy a lövések voltak pontatlanok.

A Fehérvár kontrákra rendezkedett be. A második félidő közepétől az ezúttal bizonytalan soproni védelmi tengely mellett több helyzetet is kidolgoztak a hazaiak, ám ezeket elsősorban Dajic vezetésével rendre elhibázták.

Marijan Vlak: „Az első húsz-huszonöt percben jobb volt az ellenfél, helyzete is volt, ám a találkozó összképe alapján megérdemelten nyertünk, sőt, Dajic, ha csak a ziccerei felét belövi, jóval nagyobb arányban is győzhettünk volna."

Détári Lajos: „Erről a meccsről jobb nem beszélni, mert a jövő héten is szeretnék a kispadon ülni. Az első félórában voltak helyzeteink, ám hibáinkat az ellenfelünk könyörtelenül kihasználta."

Sifter Tamás: „Úgy éreztem, a tizenegyest megelőző esetnél eltaláltam a labdát, a fehérvári játékos pedig picit rájátszott. Közvetlenül előtte viszont el kell ismernem, hibáztam."

Farkas Attila: „A meccs elején egyértelműen mi uraltuk a játékot, ekkor azt vártam, mikor szerzünk már vezetést. Sajnos a lehetőségeink kimaradtak, kaptunk két szerencsétlen gólt."

Botár László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Krasznai-kupa: Kijött az osztálykülönbség

Kosárlabda - A csúfos kudarccal zárult Európa-bajnoki pótselejtező után felajánlotta lemondását… Tovább olvasom