Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

FC Sopron - FC Tatabánya 1-0

Jó negyedórán át ismerkedtek egymással a csapatok, aztán magához ragadta a játék irányítását a hazai együttes.

90 perc krónikája

35. p.: Szabó és Birtalan kényszerítőzött a vendégek 16-osának előterében, majd előbbi kilépett a balösszekötő helyén, s 14 méterről kapura zúdította a labdát, Poleksic azonban bravúrral hárított.
48. p.: Cigan a balszélen, a felezővonalnál kapott labdát, lefutotta Jezdimirovicot, majd Bakracot is becsapta. Kettejük között beverekedte magát a 16-oson belülre, ahol Jezdimirovic hátulról kibillentette az egyensúlyából. Szilasi játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A 11-est Feczesin végezte el, a jobb sarokra tartó lövésébe Poleksic ugyan beleért, ám a labda a kapus kezéről a jobb kapufára, onnan pedig a kapuba pattant. 1–0.
57. p.: Megyesi ívelte be a labdát szabadrúgásból a soproni kapu előterébe, a labda pedig a hazai kaputól 4 méterre a berobbanó Bakrac melléről pattant a jobb kapufa mellé.
79. p.: Lázár hajszálpontos bal oldali beadása után Feczesin csúsztatta 8 méterről kapura a labdát, ám Poleksic azt óriási bravúrral a léc fölé tornázta.
91. p.: Magasföldi pörgetett ügyesen Horváth András elé, aki a fellazult tatabányai védelem mellett kapura tört, ám 14 méterről ballal keresztbe ellőtte a labdát a vendégek kapuja előtt.
Ettől kezdve a labda jobbára a tatabányai térfélen pattogott, az „építkezés" jól is ment a vendégtérfél közepéig. Ott azonban időnként technikai hibák csúsztak a hazaiak játékába, valamint a támadásért felelős „szekció" tagjai kissé körülményesen futballoztak. Éppen ezért nem okozott túl nagy nehézséget az elsősorban a biztonságra törekvő tatabányaiaknak a soproni próbálkozások visszaverése.

A hazaiaknál Szabó Tibor szervezőmunkája, valamint Cristian Cigan néhány lendületes elfutása érdemel említést, a védelem tengelyében pedig magabiztosan rombolt a Sifter–Munteanu kettős. A félidő hajrájára nyomasztóvá vált a soproni fölény, Szabó Tibor előtt adódott is egy nagy lehetőség, ám Poleksic bravúrral hárított. Szünet után lendületben maradt Csertői Aurél együttese, s hamar meg is szerezte a vezetést.

A gól jót tett a mérkőzésnek, utána már a Tatabánya is próbált az addig látottnál bátrabban, gólra törőbben futballozni. A Sifter Tamás irányította hazai védelem jól állt a lábán, a vendégek nem nagyon tudtak mögékerülni. Leginkább a két színes bőrű, remek felépítésű csatár által lefejelt labdákkal operáltak, no meg átlövésekkel, ám nem találták el, hanem „körbelövöldözték" Rabóczki kapuját.

A hajrában a soproni együttes vezetett néhány szemre is tetszetős, kapura is veszélyes kontrát, ekkor akár még növelhette volna is előnyét a Sopron.

Összességében vezető góljáig rá tudta kényszeríteni akaratát a vendégekre, miután pedig előnyt szerzett – bár a Tatabánya is veszélyeztetett – a kontrákból több nagy helyzete volt, mint ellenfelének, így Csertői Aurél bemutatkozó mérkőzésén teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a soproni csapat.

A korábban sokat bírált Cristian Ciganra rá sem lehetett ismerni. Lendületes volt, több remek, veszélyes elfutást mutatott be a bal oldalon, nem nagyon tudták tartani a vendégek, ráadásul a mérkőzés eldöntését jelentő tizenegyest is  ő harcolta ki: „Úgy érzem, nagyon fegyelmezettek és egységesek voltunk. Ami a saját játékomat illeti, élveztem a futballt, és ebben annak lehetett némi szerepe, hogy kezdőként volt lehetőségem felvenni a ritmust, nem pedig a végén álltam be húsz-huszonöt percekre, ahogy a közelmúltban. A büntető előtt éreztem, hogy valaki hátulról hozzám ért."

Sifter Tamás remekül fogta össze, irányította a soproni csapat alkalmi védelmét, fejjel s lábbal is igen sok vendégakciót akasztott meg: „Az a legfontosabb, hogy nyertünk. A múlt heti súlyos vereség után nagyon nagy dolognak tartom, hogy ezzel az új összetételű védelemmel úgy  játszottuk le kapott gól nélkül a meccset, hogy a tatabányaiaknak igazán nem is volt nagy helyzetük."

Csertői Aurél: –  Tudtuk, hogy a Tatabánya nagyon fegyelmezett és szervezett csapat. Úgy érzem, a mezőnyben mi uraltuk a játékot és bár a befejezéseknél még van mit javulnunk, egy góllal feltétlenül jobbak voltunk.

Sisa Tibor: – Ez volt a bajnokságban a nyolcadik tizenegyes, amelyet ellenünk elvégezhettek, ezért vagyok szomorú.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botlottak az MTK fiataljai

A tavasz első fordulójával folytatódott az őszi szezon a labdarúgó Borsodi Ligában. Ha a… Tovább olvasom