Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Fanatizmussal a tehetségekért

Cs. Kovács László neve minden bizonnyal ismerősen cseng a győri futballbarátok körében.

Emlékezetes látogatás
Fehér Miklós egykori nevelőedzője fanatikus utánpótlás-nevelő szakember, aki a Szabadhegyi Közoktatási Központban és a Győri ETO FC-ben is megszállottan keresi a tehetséges gyerekeket.

A magyar labdarúgás felemelkedésének egyik záloga a megfelelő színvonalú utánpótlás-nevelő munka, hiszen a tehetséges és jól képzett gyerekek jelenthetik az eredményesebb jövőt – halljuk szinte mindennap a felelős vezetőktől. Mégis kevés olyan ember akad, aki igazán szívvel-lélekkel teszi a dolgát az ügy érdekében.


Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szabadhegyi Közoktatási Központban testnevelő tanárként dolgozó Cs. Kovács László ilyen szakember. Számtalan tehetséget – köztük a több mint egy éve tragikus körülmények között elhunyt Fehér Miklóst is – nevelt már a sportágnak. Élvonalbeli és egyben válogatott futballisták sora, így Stark Péter, Herczeg Miklós vagy éppen Farkas Balázs neve fémjelzi a listát.

ezüstérem az mnk-ban

„A pályafutásomat Csurgón kezdtem, ahol már tizenhét éves koromban bemutatkoztam az NB III-ban – kezdte az emlékezést Cs. Kovács László. – Aztán négy esztendőig a PEAC-ot, majd két évig a másodosztályú Komlót erősítettem. Itt együtt futballoztam idősebb Dárdai Pállal is, de mellette is még remek labdarúgók alkották az akkori csapatot. Soha nem felejtem el például az 1974. május elsején rendezett Ferencváros elleni MNK-döntőt, amelyen sokáig az én gólommal vezettünk. A mérkőzés játékvezetője Palotai Károly volt, a vége pedig 3–1 lett a fővárosi zöld-fehérek javára."

Az edző életében utána a győri évek következtek. 1975 és 1977 között Cs. Kovács László az ETO színeiben tizennégy első osztályú találkozón szerepelt. Tartósan nem tudott gyökeret verni a csapatban, ezért az akkor még MÁVDAC néven, a másodosztályban szereplő nádorvárosi alakulathoz igazolt, ahol akkor Bundzsák Dezső volt a szakvezető. Pályafutásának következő állomása egy Szabad Föld-kupa-döntővel a Győr-Ménfőcsanak együttese volt.

Két évet még játszott az NB III-as Győri Elektromosban is. A játékos pályafutását negyvenévesen Nyúlon fejezte be, itt a pályán és az oldalvonal mellett is ő irányította a csapatot.
„ Szinte minden osztályban futballoztam, és bár csodálatos embereket ismertem meg, a legjobban a gyerekek között érzem magam, hiszen itt tudok a legtöbbet tenni a magyar labdarúgás felemelkedéséért."
Cs. Kovács László huszonnégy éve tanít, 1994 óta pedig a Győri ETO FC-ben is gondozza a tehetséges gyerekeket.

hármas együttműködés

„ Úgy érzem, hogy itt az iskolában egy nagyon jó és követendő modellt sikerült kialakítani az utánpótlásképzés terén. Mintegy száz gyerek futballozik rendszeresen a testnevelési órákon vagy a délutáni foglalkozásokon. Jó kapcsolatot ápolunk a várossal és a zöld-fehér egyesülettel is, ahová a legtehetségesebb gyerekeink járnak. Ez a hármas együttműködés eddig nagyon gyümölcsöző volt, nagyon remélem, hogy a jövőben is így lesz."

Az általános iskolások mellett az óvodások felkészítésére is nagy hangsúlyt fektet. Az Ovifocitól a focisuliig című könyvben az alapoktól egészen a komolyabb feladatokig szinte minden benne van, amelyet a gyerekek képzéséről tudni kell. Cs. Kovács László, Gáborfalvi László és dr. Király Tibor könyve egyébként a Góliát FC kiadásában jelent meg és jutott el nagyon sok edzőhöz az országban.

„A legkisebbeknél, azaz az óvodásoknál az elsődleges cél a játék megszerettetése. Az a jó, ha sokan kötelezik el magukat e csodálatos sportág mellett, hogy a későbbiekben minél több tehetséges gyerek közül lehessen választani. Nyilván nem lesz mindegyikből első osztályú vagy válogatott labdarúgó, de ez egyáltalán nem baj."
A testnevelő tanár és utánpótlás-szakember a magyar labdarúgásról is elmondta véleményét.

bízik a felemelkedésben

„Játékoskoromban rengeteg néző előtt futballoztam, ma már sajnos egyre kevesebben járnak a mérkőzésekre. Biztos vagyok benne, hogy egyszer az ETO és a válogatott is sikeres lesz, s akkor a szurkolók is visszatérnek a lelátókra. Lothar Matthäus kinevezését jó döntésnek tartottam, vele látok esélyt a felemelkedésre, gondoljunk csak a skótok vagy a németek ellen aratott győzelmekre. Nálunk egyébként az iskolában rengeteg »sztárfutballista« van, hiszen a gyerekek nagy része előszeretettel viseli a világhírű labdarúgók mezeit. Csupán egy-két »elvakult« srác akad, aki a magyar válogatott trikóját hordja. Nagyon szeretném, ha egyszer ez az arány megfordulna."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh András az új kapitány

Németh András, a Ferencváros edzője lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség elnöksége egyhangúlag szavazott bizalmat az 52 éves trénernek, akinek megbízatása a 2008-as pekingi olimpia végéig szól. Németh szerződése az FTC-nél 2006. június 30-ig érvényes, addig maradhat a klubnál. Tovább olvasom