Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Fajkusszal éled újra a női torna Győrben

Az egykori olimpikon, Fajkusz Csaba lesz a GYAC női tornászainak vezetőedzője. A klub kerékpár és birkózás sportágakban is egyre eredményesebb.
Tízéves ausztriai edzősködés után tér haza Fajkusz Csaba olimpiai 6. helyezett tornász, s lesz a Győri AC női tornaszakosztályának vezetőedzője. Többek közt erről tartott sajtótájékoztatót szerdán Győrött a GYAC.

Az eseményen Klement Tibor elnök elsőként arról számolt be, a kiemelt egyesületek sorába lépett a GYAC. Az önkormányzat idén már nyolcvanmillió forinttal támogatja a klubot, ami többszöröse az elmúlt években kapott összegnek. A működést az egyéni támogatásoknak köszönhetően további tizennégymillió forint is segíti, s országos szinten négy sportágban úgynevezett műhelytámogatásra is pályáztak. Mivel nemrég Gyulai Márton személyében magyar tagja is lett az Európai Atlétikai Szövetségnek, a győri klub vezetése szerint nem elképzelhetetlen Petráhn Barbara klubmenedzser szerepvállalása a sportág nemzetközi bizottságában.

A klub tervei szerint negyvenkét év után éled újra Győrött a női tornasport. Ennyi ideje nem volt ugyanis a kisalföldi megyeszékhelyen női szakosztály. A vezetőedző, Fajkusz Csaba nagy kihívásnak tartja az új feladatot.

„Az elmúlt tíz évben Ausztriában, Linzben, kiváló és ismert szakemberekkel utánpótlás-vezetőként dolgoztam. Kollégám volt az a Sivadó János is, akiről – Magyar Zoltánhoz hasonlóan – elemet neveztek el. Mivel eddig csak fiúkat edzettem, újdonság lesz lányokkal foglalkozni, bár szerintem olyan nagy különbség nincs a két felkészítés között " – fogalmazott az egykori olimpikon, aki hozzátette, a nulláról kell elindulni, cél a minél nagyobb bázis kialakítása, ami feltétele a minőségi előrelépésnek.

A téli alapozási időszakot követően végre elkezdődhetett a versenyszezon a kerékpárosoknál, s a GYAC fiatal verenyzőivel már számolni kell országos szinten is. Ezt Magyar László szakosztályvezető jelentette ki, aki örömmel számolt be arról is, hogy tehetséges kerekesekkel bővült a klub. Kiválóan kezdte a szezont Németh Csanád és Magyar Gergő, akik ezért külön elismerést vehettek át a klub elnökétől. Magyar László azt szeretné, ha idehaza a legsikeresebb kerékpáros-szakosztállyal a GYAC büszkélkedhetne.

Jól kezdték az évet a klub birkózói is, akiknek fejlődését idéntől két főállású edző is segíti. A fiatal Reznyák Máté ebben az esztendőben még százszázalékos, de rengeteg a jó eredmény – emelte ki Csonka Csaba vezetőedző, akit nemrég a serdülőválogatott irányításával is megbíztak.

Maros Roland junior válogatott kerettag lett, s egy fiatal hölgy, Kocsis Boglárka néha a fiúk között is kiválóan helytáll. Jó hír, hogy idén két rangos utánpótlás-birkózóversenynek is házigazdája lehet Győr.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kötélugrás - Értékes győri helyezések Szolnokról

Szolnokon rendezték az országos kötélugró-diákolimpiát, melyen a Győri Nádorvárosi Ének-zenei… Tovább olvasom