Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Ezúttal elmaradt a soproni bravúr

Fennállása első zárt kapus, szurkolók nélküli mérkőzését játszotta a Matáv. Tíz perc elteltével a hazaiak átvették a játék irányítását. A soproniak játéka pontatlan lett a középpályán, ahol a párharcokat is rendre a ferencvárosi játékosok nyerték meg.

FTC 2 (1) - Matáv Sopron 0 (0)
Üllői út, Arany Ászok Liga-mérkőzés, zárt kapuk mögött.

Sárga lap: Bagoly (49. p), Balaskó (64. p)
12. p: Lipcsei ívelt a balösszekötő helyéről szabadrúgást, Gera megelőzte a kapujából kimozduló Milintét, ám 7 méterről a soproni kapu fölé fejelt.
17. p: Lipcsei indította a balösszekötő helyén kilépő Gerát, miközben szállt a labda, a partjelző lest intett, ám a Fradi válogatott csatára ballal kapásból középre játszott Jovic elé. A partjelző levette zászlaját, a hazaiak szerb csatára némi ügyetlenkedés után átvette a labdát, és mivel ez idő alatt sem értek vissza a soproni védők, a kimozduló Milinte mellett a jobb alsó sarokba helyezett, Szarka pedig megadta a gólt. 1–0.
34. p: A felezővonal közelében, de még a Fradi térfelén összefutott Tóth M. és Baumgartner, a labda pedig Lipcsei elé került. A középpályás azonnal indította a leshatáron kilépő Gerát, aki rávezette a labdát Milinte kapusra, majd kissé flegmán a bal alsó sarok mellé pöckölt.
42. p: Gera nyert párharcot Pintérrel szemben a soproni 16-os előterében, és ügyesen a jobbösszekötő helyén kilépő Kristonhoz játszott. A középpályás 10 méteres ballábas, a rövid sarokra tartó labdáját Milinte bravúros vetődéssel ütötte szögletre.
46. p: Cseke rontott rá Szűcs kapusra, aki felszabadítás gyanánt rosszul találta el a labdát, amely Tieber elé került. A soproni támadó 20 méterről egyből próbált kapura emelni, ám a visszafutó Szűcs megfogta a labdát.
65. p: Leandro emelt lágyan a leshatáron kiugró Sasu elé, aki kicselezte a kilépő Milintét és 6 méterről könnyedén gurított a kapu közepébe. 2–0.
77. p: Balaskó bal oldali szöglete után Pintér ugyan „eltörte" a kivágódó labdát, amely Pető elé pattant. A védő mellre vette, majd ballal, félfordulattal, látványos mozdulattal kapura ollózta, Szűcs pedig óriási bravúrral védte a léc alá tartó lövést.

Fennállása első zárt kapus, szurkolók nélküli mérkőzését játszotta a Matáv. Tíz perc elteltével a hazaiak átvették a játék irányítását. A soproniak játéka pontatlan lett a középpályán, ahol a párharcokat is rendre a ferencvárosi játékosok nyerték meg. Harsogott, sőt, dörgött is gyakran Pintér Attila hangja, amelyet jól lehetett hallani ezen a nézők nélküli, csendes összecsapáson. Ennek ellenére egy erősen vitatható jogosságú góllal a 17. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros. A hazai találat kissé megfogta a soproniakat, ám a Fradi nem tudott mit kezdeni lélektani előnyével. Jó tíz perc kellett a soproni együttesnek, hogy rendezze sorait. Ekkor a bal oldalon igen agilis Hanák elfutásai és beadásai után próbált veszélyeztetni a Matáv – kevés sikerrel.

A félidő hajrájára aztán nagyon megélénkült a játék, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám nagyobb helyzetei ebben a szakaszban a Fradinak voltak. Kellett is egy-két szép védés Milintétől ahhoz, hogy ne növekedjen a hazaiak előnye. A szünetben kettős cserével próbált frissíteni csapatán Pintér Attila. Támadóbb szellemben is kezdte a második félidőt a soproni együttes ellenfelénél, enyhe mezőnyfölényt harcolt ki a Matáv. Tiber azonnal egyenlíthetett volna, Szűcs hibáját követően, ám nem nyúlt eléggé a labda alá. A játékrész első felében enyhe soproni fölényt – láthatott volna – a közönség, a távközlésiek fölénye leginkább szögletrúgásokban mutatkozott meg. A Ferencváros előnye birtokában nem erőltette a mindenáron való offenzívát, inkább kontrákra játszott. Egy ilyen gyors ellenakció végén Sasu révén megduplázta előnyét a hazai csapat. A hátralévő időben a Matáv elkeseredetten próbált változtatni az eredményen.

Garami József:

– Az első félidőben szervezetten, stabilan futballoztunk, a helyzetek alapján több góllal is vezethettünk volna. Szünet után kicsit kapkodóvá vált a játékunk, ám úgy érzem, ekkor is a mi akaratunk érvényesült, és újabb gólunkkal bebiztosítottuk győzelmünket.

Pintér Attila:

– Helyenként jól játszottunk, de két olyan hibát követtünk el, amelyek után a Fradi „kivégzett" minket. Arra azért kíváncsi lennék, ha egy partjelző egyszer beinti a lest, akkor miért nem tartja fel zászlaját az akció végéig, miért kapja le néhány másodperc múlva...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baumgartner végigfutotta az Olasz Nagydíjat és 11. lett

Michael Schumacher nyerte a Forma 1 Olasz Nagydíját, Montoyát és Barrichellót megelőzve. Baumgartner… Tovább olvasom