Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Ezüsthab Risztov Éva aranytortáján

A 400 m-es vegyesúszásban még túl nagy falatnak bizonyult a riesai rövidpályás úszó Eb első három napján háromszoros aranyérmes Risztov Éva számára az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán Jana Klocskova, így ezüstérmes lett.
Bodor Richárd 200 mellen kellemes meglepetést okozott, Kovács Ágnes 100-on javított eddigi mérlegén: mindketten a harmadik helyet szerezték meg.

Klocskova semmit nem bízott a véletlenre, mert már pillangó után biztosan vezetett és később tovább fokozta előnyét Risztov előtt, aki főleg mellen volt gyengébb vetélytársnőjénél. Kettejük különversenyébe átmenetileg beleszólt a szlovén Kejzar is, de őt a végén a 17 magyar reménység biztosan előzte meg. A favorit Klocskova gond nélkül nyert.

A két mellúszóbronz közül a 23 esztendős pécsi Bodoré abszolut váratlan, s minden várakozást felülmúló produkció eredménye, Kovács Ágnesé pedig biztató bizonyíték: lehet még számítani az olimpiai, világ- és Európa-bajnoknőre, akinek az 50 és a 200 nem a legfényesebb sikerült.

Horváth Péter hiába javította tovább saját országos csúcsát 100 háton, ez is csak a 7. helyhez volt elég.

Gáspár Zsolt az 50 pillangó középfutamában 10. lett (24.05 mp), s nem jutott a döntőbe.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az angol bajnokság szombati napja

Némi meglepetésre a Chelsea nem bírt idegenben a Middlesbrough-val, így át kellett adnia a tabella… Tovább olvasom