Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Ez így volt igazán szép, lányok!

Mindent egybevetve sok-sok régi, öreg kosarasszakember szerint is minden idők legjobb női kosármeccse volt.

A legenda és a legitimitás

Az „előjáték" úgy tűnt, a hatalomról, az erőpolitikáról szólt. Bár a gyakorlatban abban csúcsosodott ki a dolog: játszhatnak-e a pécsiek újonnan igazolt játékosai, valójában ez egy hatalmi harc volt, amelynek kérdése: ki is itt a legitim? Németh László elnök, netán a női tagozat? Érveket lehet hallani mindkét oldal mellett, pró és kontra. Ez megérne egy külön tanulmányt, ám vasárnap a kosárlabdáé lett a főszerep, úgy, hogy a pécsiek új szerzeményei játszhattak!

Hétfelvonásos „kosárhorror"

És ez végül is így volt jó! Ilyen előzmények után kerekedett ki minden idők sokak által legjobbnak tartott magyar női kosármeccse. A bénultan kezdő hazai csapat ellen „teniszrajtot" vett (0–15) a Sopron, amely a második negyed elején 20 pontra hizlalta előnyét. Iványi Dalmát, a félelmetes pécsi együttes örökmozgó „motorját" Németh és Honti felváltva tartották féken, Horváth Zsuzsa pedig „kivette" a játékból a MiZo amerikai sztárját, Vickie Johnsont.

A második félidőre fordult a kocka. Előbb Johnson lendült játékba, majd fokozatosan talált magára a többi pécsi kulcsember. A zárószakasz közepén már a Pécs vezetett 5 ponttal. A mintegy 100–120 soproni drukker többsége pedig beletörődött, hogy bár remekül helytállt a csapat, megint vereséggel tér haza! S ekkor következett az, ami nem volt jellemző az utóbbi években a soproni csapatra. Több mint négyezer őrjöngő pécsi drukker előtt is volt lelki és fizikai ereje az MKB-nak. Tegyük hozzá, ebben közrejátszott, hogy Székely Norbert roppant ügyesen csereberélte játékosait. Hihetetlen izgalmak közepette döntetlen lett a csata vége. Az izgalmak csak fokozódtak, jöttek a hosszabbítások, mentek a játékosok. A végeredmény ismert, Pécs–Sopron 106–108! Az előzmények mellett azért is borzasztó értékes ez a diadal, mert látva a klassziskülönbséget a távozó Whittle és az érkező Edwards között, kijelenthetjük: a szezon legerősebb, legjobb pécsi csapata ellen tudott annak félelmetes otthonában győzni az MKB.

Összehozta a szurkolókat

Köztudott, hogy a két csapat szurkolótábora nem cseresznyézik egy tálból. Ennek ellenére a meccs után mindkét csapat szurkolói közül akadtak, akik a pécsi csarnok büféjében egy-két (három-négy) sörrel, meg néhány gyorsítóval öblítették le a nem mindennapi izgalmakat. És persze megbeszélték a meccsen történteket. Az előzményeket, a játékvezetők ténykedését, az edzők meccselését... Ha nem is a két teljes szurkolótábort, de annak itt említett néhány tagját közelebb hozta egymáshoz ez a drámai meccs. Hiszen szinte másodpercenként érezhették magukat hol a mennyben, hol a pokolban az egyik, illetve a másik fél drukkerei. A hangulati állapotban gyakran beálló 180 fokos fordulat után valahogy mindkét tábor fent említett „öblögető" tagjaiba a szokottnál jóval több együttérzés vegyült. A győztes soproniak vigasztalták a vesztes pécsieket, akik pedig elismerték: megérdemelt volt a vendégsiker. Szóval a szurkolók elismerték a másik fél kiválóságát, s így emberileg is kicsit közelebb kerültek egymáshoz. És talán ebben volt ennek a feledhetetlen találkozónak az igazi értéke, szépsége.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ajándékba vereség

Bravúros idegenbeli győzelmével elrontotta a pravoszláv karácsonyt az Audi-ETO. A találkozó kis… Tovább olvasom