Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Exkluzív interjú a Dakarról

Varga Ákost, aki sok tapasztalt versenyzőt is megelőzött, Tichitben sikerült telefonvégre kapnunk.  

- Az elmúlt egy hétben volt részetek homokviharban, esésekben, sátortűzben. Hogy bírjátok a megpróbáltatásokat?

- Jól, bár a csütörtöki nap betett mindkettőnknek, még a rutinos indulók szerint is ez volt a verseny eddigi legnehezebb napja. Mindössze húsz liter benzint adtak a 660 kilométerre, s ha ilyenkor egy kicsit is lassabban megyek, vagy nem a nyílegyenes úton haladok, elfogy az üzemanyag. Így járt körülbelül száz versenyző. Az idegeskedés is sokat kivett belőlem, az utolsó hatvan kilométer nagyon-nagyon nehéz volt.

– Technikailag melyik terep okozza a legnagyobb nehézséget?  

– A tevefű. A homokdűnéken nincs gond, ha az ember megtanulja a technikáját, át lehet rajtuk jutni. A tevefű derékig érő csomókban nő, köztük kisebb buckákban összegyűlik a homok, ezek között nagyon nehéz manőverezni.

– Úgy hallottam, evésre, ivásra, alvásra nincs sok időtök.

– Amikor reggel elstartolunk, bekapunk egy kis reggelit, utána legközelebb este jutunk ételhez. Alvásra öt-hat óra jut naponta. Fürdő közelében három napja nem jártam, de ez itt nem számít.

Egész nap teljes tempó

– Megtanultátok már, hogyan osszátok be az energiátokat az embert próbáló szakaszokon?

– Menni kell egész nap teljes tempóval, különben nem érsz be időben. A hosszú hatszáz kilométeres szakaszokon sokszor csak visszanézve tudjuk elemezni a dolgokat.

– A barátaid szerint rajtad nem fog múlni a célbaérés, ha gond lesz, az legfeljebb technikai jellegű lehet. Hogy bírja a motorod az igénybevételt?

– Szerencsére jól, bár megint meghibásodott a hátsó lengéscsillapító, amit a hét közepén megjavítottunk. Úgy érzem, a motor végig bírni fogja.
Nagy Péter két napra a sivatagban ragadt, miután kifogyott az üzemanyaga. Olyan kósza híreket hallottunk, hogy a verseny feladásán gondolkodott.   

– Nagyon megviselte, hogy hatvan kilométerrel a cél előtt elfogyott a benzin. Szörnyű érzés, amikor az ember ott áll este hétkor a sivatagban, teljesen egyedül, s hiába vannak tőle néhány kilométerre a többiek, ezzel a felszereléssel nem tud gyalogolni.  Amikor végre el tudott indulni a tábor felé, Héder Barna, az RTL Klub riportere ideszólt nekünk, hogy ha megérkezik, lelket kell öntenünk belé.

– Tudtok segíteni, erőt adni egymásnak a verseny közben?

– A táborban már igen, vissza azonban nem fordulhatok a pályán, ez ugyanis azonnali kizárással jár.

Kigyulladt a sátruk

– Igaz, hogy te figyelmeztetted Pétert, amikor néhány napja kigyulladt a sátor, ahol aludt?  

– Tíz méterre álltam, amikor láttam, hogy az ötven méteres étkezősátorban felcsapnak a lángok, húsz méterre attól a helytől, ahol Péterék aludtak. Elindultam, hogy szóljak nekik, de olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy mire odaértem, a lángok már azt a részt nyaldosták. Álmukból riasztottam fel őket - még jó, hogy magyarul kapták a figyelmeztetést, mert olyan fáradtak voltak, hogy egyébként talán meg sem hallották volna -, de a ruháinkért még vissza kellett mennünk a lángoló sátorba.

– A többi versenyzővel van kapcsolatotok?

– Napközben egyáltalán nincs, ha például valamelyik versenyző elesik, nincs idő, hogy megálljak, különben sosem érek be. Minden apró probléma, ami elvonja a figyelmemet, összeadódik, ezért nincs idő arra, hogy a versenyen kívül bármi másra figyeljek.

Eddig bravúros
 
– Minek köszönhető szerinted, hogy sikerült megelőznöd sok tapasztalt Dakarost is?

– A rutin; hogy hét-nyolc éve versenyzem nehéz terepen. Persze nagy szerencse is kell hozzá.

– Mindenkinek van egy reális célja, amikor nekivág a Dakarnak, te elsősorban a célbaérést tűzted ki magad elé. Az eddigi eredmények fényében mivel lennél elégedett?

– Kategóriámban, az először indulók között most a negyedik helyen állok. Szeretnék az első háromban lenni, de ha nem jön össze, az sem katasztrófa. A lényeg, hogy beérjek a célba!

A Kisalföld Vasárnap Reggel előfizetési árai:
 
1 havi előfizetés: 399 forint
3 havi: 1.197 forint
6 havi: 2.394 forint
12 havi: 4.788 forint

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri gondok a sivatagban

A verseny eddigi legnehezebb szakaszán van túl a Dakar mezőnye. A győri motorosok közül Varga Ákos szerencsésen zárta a csütörtöki etapot, noha a táv utolsó részét étlen-szomjan tette meg, s a benzinje is éppen elegendő volt. Nem volt ennyire szerencsés Nagy Péter, akinek a motorjából a cél előtt hatvan kilométerrel fogyott el az üzemanyag. Tovább olvasom