Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Évzáró utcai futóverseny

Ismét jó hangulatú utcai futóver- sennyel zárták az atléták az egész évi versenyévadot Győrben. A megyei szabadidősport-szövetség gondoskodott a jó körülményekről a havas környezetben.

A leghosszabb táv versenyzői mindjárt a rajt után erős iramba kezdtek.
Molnár Z. Csabáné, a rendező szövetség elnöke a meglehetősen hidegre fordult idő ellenére is népes mezőny mellett annak örült a legjobban, hogy nevéhez méltó környezettel fogadhatták az évet záró verseny résztvevőit. Karácsonyhoz méltó környezetet kölcsönzött ugyanis a vékony hóréteg, amely fehérre varázsolta a győri Kálóczy tér környékét, ahol a verseny fő eseményei zajlottak.
A Kisalföld Kiadó által is támogatott rendezvényen három versenyszám közül választhattak az ország minden részéből érkező versenyzők, a legkisebbek 1000 métert tettek meg, a többiek az 5, illetve a 11 km-es táv valamelyikén indulhattak.

Hetedik alkalommal búcsúztatta az évet kiadós utcai verseny szervezésével a megyei szabadidősport-szövetség. Az általa rendezett idei győri évzáró verseny Szombathelyről, Budapestről, Tatabányáról, s még számos helyről vonzotta a folyók városába a futás szerelmeseit.

Igazi karácsonyi hangulat fogadta a 2002-es atlétikai versenyévadot végképpen lezáró hagyományos Kisalföld-Karácsonyi Rohanás elnevezésű utcai futóverseny résztvevőit, hiszen az új helyszínen kijelölt útvonal végig fehérbe burkolózott a vékony hóréteg alatt. A versenyzőket azonban nem zavarta sem a csúszóssá vált talaj, sem a hideg, nagy kedvvel rótták a kilométereket. A legkisebbek ugyan csak 1000 méternyit tettek meg a Kálóczy téren kijelölt két kör teljesítésével, de tekintettel arra, hogy volt közöttük nem egy olyan atlétajelölt, aki még a három évet sem töltötte be, igazán derék dolog volt ez a teljesítmény is. Érdekes, hogy ebben az évben a 11 km-es távra jóval többen jelentkeztek, mint az 5000 méterre.

A résztvevők elismeréssel nyilatkoztak a hosszabb táv változatos útvonaláról, hiszen a töltésen haladva egészen a pinnyédi erdőkig elvezették őket a verseny rendezői, illetve az útvonal kijelölői.
A rendező megyei szabadidősport-szövetség elnöke, Molnár Z. Csabáné nagyon örült, hogy a versenyre a sok futást kedvelő amatőr mellett olyan neves sportemberek is neveztek, mint a triatlon Európa-bajnoki diadalokkal rendelkező soproni Bocskai Virág és győri Szakály Zsuzsa, avagy az egyik legjobb hosszútávfutónak számító Zatykó Miklós.
A három versenyszám abszolút győztese, s ezzel a pályacsúcs beállítója: 1,3 km-en a lányoknál Csertői Szabina (Győr) és Galambos Zsolt (Győr). 5,1 km-en Bocskai Virág (Sopron) és Emmer Attila (Bajót). 11,3 km-en Szakály Zsuzsa (Győr) és Zatykó Miklós (Győr).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az angol bajnokság szombati napja

Némi meglepetésre a Chelsea nem bírt idegenben a Middlesbrough-val, így át kellett adnia a tabella… Tovább olvasom